Repülőjéhez kellett volna sietnie a Dabasról induló norvég férfinek, Morten Sundbergnek. A férfi azonban nem csekkolt be a járatára, azóta sem találják. Kispesten látták feltűnni.
Egy ukrán férfi késsel megszúrta vitapartnerét vasárnapra virradóra Budapest XIX. kerületében, a sértett a kórházban meghalt - közölte a rendőrség a honlapján vasárnap.
Gróf Dávid, a Honvéd kapusa nemcsak a nagyszerű védéseivel, hanem tejfelszőke hajával is vonzza a tekinteteket. Meglestük, hogyan készül a futballista nem mindennapi frizurája.
Már csak öt forduló van hátra az NB I-es focibajnokságból, amelynek a megnyerésére három csapat pályázik jó eséllyel. Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány szerint a Honvéd lehet a végső befutó.
Egyelőre csak találgatni lehet, hogy ötven év együttélés után mi tört el az aggastyánban. Az biztos, hogy a kispesti házaspár súlyos betegségekkel küzdött.
Egy menekült apa őrjöngeni kezdett Kőbánya-Kispest vasútállomáson, amikor feleségét és legkisebbik gyermekét el akarták vinni a mentők. A szoptatós asszonyt végül sikerült kiemelni a tömegből, az apát pedig három másik gyermekével...
Torghelle Sándor focizni akart, és ezért drasztikusan alább adott az igényeiből. Fehérváron havi hatmillió forintért jegelték, az MTK-nál 750 ezerért remekel. A nyolcszoros szorzó elgondolkodtató…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.