A Honvéd játékosának, Tonci Kukocnak nem voltak kétségei afelől, hogy csapata továbbjut az Európa Ligában a Rabotnicski ellen. A volt NBA-sztár, Toni Kukoc unokaöccse emiatt érthetően boldog, de amúgy is örömmámorban úszik: szülőhazája, Horvátország ezüstérmes lett a vb-n, ráadásul Danijel Subasic és Ivan Perisic régi jó barátja, így magáénak is érezte a sikereket.
Tízszer olyan jó csapat vagyunk, mint a Rabotnicski – értékelte a Borsnak a továbbjutást a 27 éves, 190 centis védő, aki az idén januárban igazolt Kispestre. – Egy pillanatig sem gondoltam, hogy ne jutnánk a következő körbe.
Ezek után mit gondol, mire jut az idényben a Honvéd?
– Szeretném, ha jó teljesítményt nyújtanánk, és ami szintén fontos, hogy élvezzük a futballt. Több új játékost is igazoltunk, hiszek abban, hogy nagy dolgokat érhetünk el az előttünk álló szezonban.
Hol nézte a vb-döntőt?
– Otthon, a feleségem társaságában.
Izgult?
– Persze, több barátom is van a csapatban, rendszeresen beszélünk, most is gratuláltam nekik a remek teljesítményhez.
Például Danijel Subasic és Ivan Peresic korábban a csapattársam volt, még a Hajduk Splitben játszottunk együtt. Azóta is napi kapcsolatban vagyunk.
Tervezi, hogy beverekszi magát közéjük a válogatottba?
– Igen. Ambiciózus embernek tartom magam, aki mindig többet és többet akar. Hiszek abban, hogy ez sikerülhet. Nekem van a legjobb bal lábam egész Magyarországon. Biztos vagyok a képességeimben, és hiszek magamban.
A nagybátyjával, aki profi kosárlabdázóként Michael Jordan oldalán háromszor nyert NBA-t, milyen a kapcsolata?
– Toni remek ember, és fantasztikus játékos volt. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és amikor Horvátországban vagyunk, mindig találkozunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.