Anorexiára buzdít egy játékbaba - lagalábbis a táplálkozás szakértők és egy a gyermek érdekeit képviselő szervezet szerint. Az etethető baba ugyanis néha nem kér enni.
Egyre szaporodnak a győztesek Gundel Takács Gábor kvízműsorában. Balogh Balázs vihette haza tegnap este tízmilliós nyereményét, ami őt magát lepte meg leginkább. A nagy izgalomra így hát első dolga volt meginni egy sört.
Már az ovisok is jógáznak… A mese bűvkörében töltött fél óra alatt pedig észrevétlenül megtanulják az élet nagy igazságait, örök barátságot kötnek a sporttal, fejlesztik a kreativitásukat, és ami a legfontosabb: felhőtlen boldogság...
Csodálatos volt Róma! – számolt be lapunknak nyereményútjáról Kovács Kinga, aki édesanyjával kerekedett fel, hogy a Bors segítségével valóra váltsa gyerekkori álmát: láthassa az Örök Várost.
Jótékony hatása van videojátéknak – állapították meg Max Planck Intézet munkatársai. Embereket kértek fel arra, hogy Super Mariozzanak, meglepő eredmények születtek.
Eljött a végső ütközet ideje, hétfőn vagyis ma eldől, ki nyeri a Bors pincérjátékát! Ha úgy gondolják, Bálint érdemelné meg, szavazzanak rá! Ha Zsoltot látják sármosabbnak, a Borsonline-on vagy telefonon voksolhatnak rá!
Nincs megállás! A Bors pincérversenyén immár a negyedik páros tagjaira szavazhatnak hétfő éjfélig telefonon és a borsonline-on. Így alakul majd ki a legjobb négy mezőnye.
Tovább csatáznak a pincérfiúk a legjobb négy közé kerülésért. A Bors versenyén vasárnap éjfélig a harmadik páros tagjaira szavazhatnak telefonon és a borsonline-on.
Élesbe fordult a Bors pincérversenye, immár a legjobb négy közé jutás a tét a legsármosabb felszolgálóknál. Szombaton éjfélig a második páros tagjaira szavazhatnak telefonon és a borsonline-on!
Élesbe fordult a Bors pincérversenye, immár a legjobb négy közé jutás a tét a legsármosabb felszolgálóknál. Péntek éjfélig az első páros tagjaira szavazhatnak telefonon és a borsonline-on!
Energiákat küldött a saját játékosi székébe – legalábbis ezt állítja egy vecsési természetgyógyász. Lehet, hogy így is volt? Tizenhárommillió forintot nyert ugyanis Gundel Takács Gábor műsorában hétfő este.
Bárki lehet nyertese Mindig Bors játékunknak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Auer Istvánék példája, akik először játszottak lapunkkal, most mégis egy okostelefonnal lesznek gazdagabbak.
Imádta a holdrakétát, szorgosan gyűjtögetett a kutyás perselyben, száguldozott a játék motorjával, a faros Ikarust pedig madzagon húzta annak idején maga után. A negyvenes évei közepén járó Retró Laci mára több száz darabból álló...
Talán egy edzőcipőt vagy dresszt vásárol nagyobbik gyermeke szülinapjára Czirják Csilla, aki a Mindig Bors játékán 25 ezer forintot nyert. A fiatal anyuka lelkesen tovább játszik majd.
Senkinek sem merte elmondani a nagyigmándi Haris Gyula, hogy legszívesebben nagy képernyős okostévét nyerne a Mindig Bors játékán. Fortunának azonban nem kellettek szavak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.