Mosolyra fakasztó, döbbenetes, sőt szörnyűséges grimaszok szórakoztatták hosszú időn keresztül a Bors olvasóit. Nagyon sokan szavaztak kedvenceikre, végül Ruzsa Patrik és Herczegh Sándor jutott a döntőbe.
Szombat éjfélkor aztán lezárult a szavazás és kialakult a végeredmény. Ezek szerint a pilisvörösvári kisfiú 59,9 százalékkal győzött, míg a hódmezővásárhelyi nyugdíjas 41,1-gyel második lett. – Nagyon örülök, hogy Patrik lett a győztes – lelkendezett Gemela Zsuzsa, a kisfiú édesanyja, aki azonnal közölte is a hírt csemetéjével, aki éppen a nagyszülőknél tartózkodik.
Patrik szüleivel és Dominik nevű ikertestvérével Pilisvörösváron lakik, és imádja a focit. Maga is rúgja a bőrt, sőt számítógépén is focizik. Ám ez még semmi. – Gyakran letölt futballcipőkről fotókat, majd ezek alapján ő megrajzolja, kiszínezi és kivágja ezeket a saját tervezésű lábbeliket – meséli az édesanyja, aki azt is elárulta, hogy Patrik hamarosan dobolni tanul majd.
A fiú tulajdonképpen anyukája nagynénjének köszönheti a nevezést, ugyanis ő vette meg lapunkat és szólt a szülőknek, hogy mindenképpen nevezzék be Patrikot, mert fantasztikus grimaszokra képes.
A Bors legjobb grimaszolója már kisebb korában is tekerte, csavarta a száját. – Sokan kérték tőle, hogy csináljon gumiszájat, ezután következett az a speciális szemmozdulat. Viccesen szoktuk is neki mondani: vigyázz, nehogy úgy maradj – mosolyodik el Zsuzsa, akitől megtudtuk: bár a 3 napos, 2 éjszakás, 50 ezer forint értékű utalvány a Diamant Hotel Szigetközbe reggelivel és korlátlan wellnessrészleg-használattal 2 személyre szól, természetesen négyesben mennek el.
A második helyezett Herczegh Sándor vidáman nyilatkozott a Borsnak. – Gondoltam, hogy a kissrác nyer, de egyáltalán nem vagyok csalódott. Ezúton is gratulálok neki – mondja a jókedélyű nyugdíjas, aki korábban 43 évig egy munkahelyen dolgozott, ahol géppel kötött pulóvereket. – Szeretek bohóckodni, általában a társaság középpontja vagyok. A feleségem fiatalabb nálam, így ő még aktívan dolgozik. Az első házasságomból van két nagykorú fiam, akik újságírók. A fiú unokám pedig már 15 éves – büszkélkedik Sándor.
A bohém férfi mielőtt jelentkezett a Bors grimaszversenyére, kipróbálta, hogy mit is tud. – Ahogy összeszámoltam, nagyjából 5–6-féle fintorra vagyok képes. Nem bántam meg, hogy neveztem, hiszen ez egy jó játék volt. A Borsot, ami a kedvenc lapom, továbbra is olvasom, számomra olyan, mint egy vonzó hölgy. Úgy ahogy van, tetszik az egész – mondja Sándor, aki Patrikkal kapcsolatban még hozzáfűzte: ha 67 évesen neki is lesz még kedve részt venni egy ilyen versenyen, akkor elmondhatja magáról, hogy boldog ember.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.