<p>Hihetetlen és megdöbbentő halálesetekből az elmúlt 12 hónapban sem volt hiány. Sorozatunkban azoknak állítunk emléket, akik a nemzetközi internetes szavazáson 2018-ban posztumusz Darwin-díjat nyertek. </p>
<p></p>
A beteg férfi mindössze 5 éves volt amikor átesett első veseátültetésén, és azóta már négy új vesét is kapott. A régieket azonban állítása szerint egy kivételével sohasem vették ki, így már ő sem tudja, hogy hány vese van testében.
Sok az ellentmondás a kis híján tragédiával végződő baranyai szülés körül. A terhességéről állítólag mit sem sejtő 17 éves tini hozzátartozói mást állítanak, mint Detti háziorvosa és a kiérkező mentők.
Egyetlen ember sincs Csévharaszton, aki elhinné, hogy falubelijük, a 38 éves Sch. László ölte meg az M0-s gyáli lehajtójánál holtan talált fiatal kőbányai nőt.
A török férfi szerint a hosszú élet titka az, hogy nincs titok. Szerinte csak az elménken múlik, meddig maradunk ezen a bolygón. Ő minimum 130 évre tervez.
Amikor 2002-ben eltűnt a macskája, az akkor 16 éves Marko hat hét után feladta a reményt, hogy valaha is viszontláthatja kedvencét. Most, 12 esztendővel később azonban hazatért Moritz, a kandúr.
Csaknem csoda történt a 6-os lottó sorsolásán: a hatból öt egymást sorban követő szám volt. A lottósorsolások során másutt is akadtak különös események.
Amikor egy nebraskai mentőszolgálat diszpécsere felvette a telefont, először azt hitte, egy beszélni sem tudó súlyos beteggel van dolga, mivel csak lihegést meg valami kaparászást hallott. De igaziból egy kutya hívta.
Két évtized után találta meg egy fiatalember az édesanyját, aki még az NDK-ban adta őt örökbe. Nincs köztük húsz év sem, le is esett az álla, amikor modellkinézetű anyukáját meglátta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.