Aktuális

Nem hiszi el, mivel szexelte halálra a szeretőjét

Bors

2016. március 17. csütörtök 18:00

Gyakran vittek magukkal a hálószobába zöldségeket szexjátékként.

Oliver Dietmann egy 46 éves Mannheim-i családapa, akinek felesége és lánya éppen nem volt otthon, így a férfi felhívta szeretőjét, Rica Varnát, hogy töltsék együtt a napot. Viszonyuk hosszú évekre nyúlt vissza, szexuális kapcsolatukat pedig egészen különleges módon dobták fel: örömmel vontak be az együttlétekbe zöldségeket. Gyakran és örömmel használtak répát, uborkát és cukkinit is a hálószobában.

A bizarr szokásuk ezen a napon sem alakult másképpen, miután megittak közel négy üveg bort, és néhány rövidet, bódultságukban gyorsan egymásnak estek, ezúttal egy uborkával feldobva az eseményt. A zöldséget a nő szájába szuszakolta, aztán miután orrát megcsapta valami bűz a konyha felől, eszébe jutott, hogy feltette a kutyájának szánt húst főni, és az kaphatott oda. Dietmann kirohant a konyhába, majd miután megoldotta a problémát, rágyújtott egy cigarettára.

Mikor visszatért a hálóba, már késő volt. Rica az ágyon feküdt, és már nem lélegzett. A férfi megpróbálta kiszedni a zöldség darabjait a nő szájából, de nem tudta az összeset kibányászni, számolt be az abszurd ügyről a brit Metro.

A bizarr eset tárgyalásán kiderült, hogy a pár dildó híján használta a különféle zöldségeket, a tragédia napján úgy, hogy miután megmártóztatta a nő vaginájában és ánuszában, a férfi felszeletelte és a nő szájába tette az uborka darabjait, ami később megakadt a részeg Varna torkán, elzárta a légutakat, amitől kómába esett, majd elhunyt. A gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt férfi 20 hónap felfüggesztett büntetést és 6000 eurós bírságot kapott.

További cikkek

Horror

Sarlóval fejezték le a turistát a vakáción

Horror

Évekig őrizgette neje holttestét a feleséggyilkos rém

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghozta az autós futár a rendelést, meglátta a lépcsőt, a következő jelenet eszméletlen volt

ripost.hu

Riasztást adtak ki hat megyére, brutális köd csap le az országra

origo.hu

Forradalmi döntés született, az egész világon elkezdődhet a repülő autók korszaka - videó

vg.hu

Jótékonykodásra is fordít vagyonából Rihanna, a világ leggazdagabb énekesnője

szon.hu

Eltávolították a tetemeket a rakamazi Nagy-Morotva jegéről

origo.hu

Egy év alatt 224 új fajt azonosítottak a Mekong-térségben

nemzetisport.hu

Kép: „A te stílusod, a te szabályaid” – C. Ronaldón remekül áll a szemüveg

origo.hu

Rengeteg autóst érint ez a január végi határidő, sokan elfelejthették

metropol.hu

Szörnyű hír érkezett, öngyilkos lett az ismert színész

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Izland nyert, de a franciák vereségére is szüksége van az elődöntőhöz

astronet.hu

A Mars a Bak jegyében jár, és felforrósítja körülöttünk a levegőt

origo.hu

Az utas kinyitotta egy furgon ajtaját a Széna téren, ami ezután jött, az igazi szégyen - videó