Bár nemrég a 70. születésnapját ünnepelte, tavaly szeptemberben úgy tűnt, itthagyja a földi világot. Pataky Attila küldetése azonban még nem ért véget, maradnia kellett.
A mondás szerint csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. A tervezőktől, a gyártóktól és a kivitelezőktől azonban mindezt kevésbé várná az ember, pedig az élet azt mutatja, hogy néha bizony az ő munkájukba is komoly baki csúszik.
A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. A mottó a párkapcsolatokban is működhet, hiszen több ismert tanács is gátja lehet a közös boldogságnak. Az msn.com internetes oldal tévhitgyűjteményéből szemezgettünk.
Több mint húszezer hibát vétettek a kivitelezők az új berlini nemzetközi repülőtéren, amelynek átadását már négyszer el kellett halasztani a sorozatos problémák miatt.
Krisztián minden hibáját felsorolta a mentor, mielőtt közölte vele a döntést. A fiúból kitört a feszültség, de bakijai ellenére is azonnal a végső győzelem esélyesei közé emelkedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.