Legyen szó egy gyakorlott konyhatündérről, vagy egy kezdő háziasszonyról, mindenki követhet el hibákat főzés közben. Egy biztos: a benned rejlő profi szakácsot bármikor előhívhatod – ebben próbál segíteni a Reddit című közösségi fórum egyik topikja, amelyben profi konyhai tippeket osztanak meg egymással a felhasználók. Most hoztunk 4-4 olyan praktikát, amelyeket a legtöbben elhibáznak, vagy éppen teljesen figyelmen kívül hagynak.
A „mise en place” kifejezés azt jelenti, minden a helyén van, a gyakorlatban pedig ez úgy néz ki, hogy a főzéshez kizárólag akkor kezdünk hozzá, ha minden összetevő előkészítve várja, hogy a fazékba kerüljön.
Fontos, hogy a főzés folyamata közben rendet tartsunk magunk körül, a konyhapulton egyre csak duzzadó káosz ugyanis nemcsak a munka közben nehezíti meg a dolgunkat, de a főzés végén csak nagyobb fejfájást okoz majd minden egyszerre történő eltakarítása.
Nemcsak hasznos, biztonságos is, ha késeinket használat előtt gondosan megélezzük: a munka így könnyebb és gyorsabb lesz, ráadásul a kellemetlen baleseteket is kikerülhetjük.
Ha már biztonság: az éles kés már csak akkor okozhat gondot, ha megcsúszik a kezünk, vagy épp a vágódeszka, amin dolgozunk. Ahhoz, hogy bombabiztosan helyezzük el a vágódeszkát a konyhapulton, nincs más dolgunk, mint benedvesíteni egy konyharuhát vagy egy papírtörlőt, és a deszka alá helyezni.
A legtöbben a konyhapult, vagy egy-egy edény szélén ütjük fel a tojást, ám jobb, ha tudjuk, hogy ez egy hatalmas hiba. A sima felületen történő óvatos ütés ugyanis nemcsak a tojáshéj szétválasztását könnyíti meg, a tojássárgáját is megvédi – utóbbi pedig kifejezetten fontos, ha a receptünk a tojások szétválasztását írja elő, vagy éppen buggyantott- vagy tükörtojást készítünk.
Steak esetén van egy szabály, amit szinte senki sem tart be, ám mégis a legfontosabb: hagyjuk békén a húst! Nem kell piszkálni, lökdösni, mozgatni, fordítgatni: minden oldalát egyenletesen süssük meg anélkül, hogy közben hozzányúlnánk.
A tökéletes sült burgonyáról számos városi legenda szól, ám a profik szerint akkor kapjuk a legjobb végeredményt, ha amellett, hogy a megfelelő burgonyafajtát választjuk, azt előbb 5-10 percig sós vízben forraljuk, és csak ezután sütjük meg. A végeredmény így szuperropogós külső, és krémes belső lesz.
Soha ne egyszerre dolgozzunk a vörös- és a fokhagymával. Ennek oka, hogy előbbi körülbelül 8 perc alatt sül meg, míg utóbbinak elegendő mindössze 30 másodperc. Ha egyszerre vetjük hőkezelés alá mindkettőt, a fokhagyma egész egyszerűen megég, és keserű ízt ad az ételnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.