Urbán hibáiból tanulnak az ózdi fiatalok

Urbán hibáiból tanulnak az ózdi fiatalok

fiatalok
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 03. 08:15
Nyár óta az Ózd utánpótlás-vezetőjeként dolgozik Urbán Flórián. Nem zselés hajú piperkőcöket akar nevelni. Segítője Váczi Zoltán.
K. B.

Részletes koncepció alapján építi a megye I-es Ózd utánpótlását Urbán. A munka java most kezdődik, eddig a körülményekkel ismerkedtek.

– Egymásra épülő rendszerben képzünk a kilenctől egészen a 19-es korosztályig minden csapatot. Így, ha valaki feljebb kerül, tudja majd, hol a helye. Ám elsősorban embereket, sportembereket szeretnénk nevelni, nem zselés hajú piperkőcöket. És, ha ebből tudunk egy-két igazán jó focistát adni, akár a nemzetközi piacra, az hatalmas plusz – mondta a Borsnak Urbán, aki külföldi kapcsolataival kapukat nyithat a borsodi fiatalok előtt. A korábban bohém életviteléről hírhedt egykori focista nem erkölcsi példakép akar lenni.

– Sőt! A saját hibáimat hozom fel, mit ne kövessenek el. Ma már tudom, 1995-ben hiba volt Belgiumból hazajönnöm Újpestre, csak hogy egy Fradi elleni derbin játszhassak. Akkoriban kétmillió márkára emelkedett az értékem a Mechelenben, erre nem sokkal később ezer forinttal a zsebemben ültem otthon. Az sem volt szerencsés, hogy Belgiumban összemelegedtem az edzőm lányával, vagy nem éppen büszkeség, hogy a mai napig én vagyok az egyetlen focista, aki a kocsmába kapta a válogatott meghívót. Épp a Vasas-pályán játszott edzőmeccset a Mészöly Kálmán vezette nemzeti csapat, én meg a közeli sörözőben iszogattam. A kapitány odaküldött értem egy embert. Sok hülyeséget csináltam, na! Ezekről részletesen írok majd az önéletrajzi könyvemben – mesélte Urbán. Hozzátette: elrettenteni akarja a fiatalokat, és jó úton tartani őket. A bajnokság elején például egy 18 éves srác meccs közben összeszólalkozott a szurkolókkal, majd Urbánnal, aki erre fel két hétre felfüggesztette a játékát.

– Tanult a hibájából, örömmel jött vissza, azóta a csapata egyik legjobbja. Nálam semmi sem kötelező, és semmi sem tiltott. Ha a nagykorú focistánk a hétvégén el akar menni bulizni, csinálja. De utána tegye ki a szívét-lelkét a pályán – mondta a tréner, aki a városi sporttelepen edzéseket tart, és ellenőrzi kollégái munkáját, akiknek hetente megküldi az edzésterveket. Ugyanígy Váczi Zolinak is, aki egyéni képzéseket tart. Van egy harmadik korábbi válogatott is a klubnál, a felnőttcsapatot Farkas Simon irányítja.

– A klub egy gyönyörű, kétszobás lakást bérel nekem, nem messze a stadiontól. Szinte minden időmet Ózdon töltöm. Már nem járom az éjszakát, jobban érzem magam az ózdi nyugalomban – tette hozzá Urbán.     

Váczi adja a pluszt

Korábbi sikerei helyszínére tért vissza Ózdra Váczi Zoltán, ahol az NB II-ben focizott 5–6 ezer ember előtt. – A legkisebbektől egészen a felnőttcsapatig tartok egyéni képzéseket a hét minden napján. Ennek a célja, hogy az alapokhoz hozzáadjam azt a pluszt, amivel kitűnhetnek a pályán a többi focista közül. Akadnak tehetséges gyerekek, de van még mit tanulniuk – mondta Váczi. A kétszeres válogatott focistának hamarosan szintén külön lakást biztosít a klub, és akkor párjával, illetve a gyerekekkel Ózdra költözne a Pest megyei Pécelről.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.