Május 19-én késsel támadott volt feleségére Raymond K. a Saar tarotmányban fekvő St. Nikolaus kórház parkolójában. A gyilkossági kísérlet miatt elítélt férfi ellen megindult a per a kerületi bíróságon.
Egy michigani nő több évre rács mögé kerülhet, miután beismerte, hogy bérgyilkost kísérelt felvenni volt férje kiiktatására egy „Rent a Hitman" nevű hamis ügynökségen keresztül, amelyet az interneten talált meg.
E. László nagyon is beszámítható, sértődékeny, indulatos és manipulatív. Négy évig sikerült menekülnie a rendőrök elől, első gyilkosságát még 2017-ben követte el.
Orális szexszel akarta megölni a férjét egy asszony Brazíliában, a merénylet azonban kis híján az ő életébe került. A nőnek abból lett elege, hogy párja nem volt hajlandó elválni tőle.
A zsaru azt a férfit verte össze, aki a jeges tóba dobta kisbabáját. Bár a rendőr bűnösnek vallotta magát, és lemondott posztjáról, a város és a közvélemény is teljes mellszélességgel kiáll mellette.
A pilisvörösvári nyomozók elfogták azt az 59 éves piliscsabai férfit, aki a gyanú szerint először áramot akart belevezetni különélő feleségébe, majd egy késsel akarta leszúrni.
Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy fiatalemberrel szemben, aki 2021. január 1-én, egy Kunszentmiklós környéki községben ittas állapotban egy konyhakéssel meg akarta ölni a barátnőjét.
A 19 éves amerikai fiú vadászterületnek használta a melegek társkeresőjét. A fiú már készült megfojtani és agyonszúrni áldozatát, amikor is az utolsó pillanatban meggondolta magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.