Bűn

Meg akarta ölni nyolcéves fiát egy nagykanizsai anya, a nagymamán múlott, hogy nem történt tragédia

2023. január 25. szerda 18:45

Az ittas, hisztérikus állapotban lévő anya a lakásban üldözte és ütötte a gyerekét.

A jelenleg 41 éves nőnek 2017-ben megszakadt az élettársi kapcsolata közös gyermekük apjával, mert az asszony rendszeresen alkoholt fogyasztott. Előfordult, hogy az üveget az akkor még csak ötéves fia rejtette el az anyja elől, aki ezért megverte.

rendőr, rendőrség, telefon, telefonhívás, mobiltelefon, okostelefon, Shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock

A bíróság a fiút az előzmények miatt az apánál helyezte el, de a nő is rendszeresen láthatta a fiát, ilyenkor azonban leittasodott, az alkoholt gyakran nyugtatókkal együtt fogyasztotta, amitől agresszívvé vált. A szüleivel is – nem egyszer a gyerek jelenlétében – sokszor összevitatkozott, a tettlegességig fajuló, súlyos sérülésekkel végződő veszekedések miatt több alkalommal rendőri intézkedésre is szükség volt.

A nő apja 2020-ban meghalt, néhány nappal később a haláláért az akkor éppen megint nála lévő nyolcéves fiút hibáztatta.

Az ittas, hisztérikus állapotban lévő asszony a lakásban üldözte és ütötte a gyerekét, miközben azt hajtogatta, hogy megöli. Közben az ezt megakadályozni próbáló nagymamát is bántalmazta.

A fiú az őt üldöző anyja elől a fürdőszobába menekült, ahol a nő tovább fenyegette a megölésével. A gyereket vízbe akarta fojtani, ezért a kád csapját megnyitotta, a fiút pedig a nyakánál szorongatta, hogy a fürdőkádba lökje. A gyerek csak a nagymama érkezésével tudott kimenekülni a szorításból.

A lakásban folytatódó üldözés és bántalmazás közben a nagymamának sikerült annyi időre lefogni a lányát, hogy a gyereket az utcára küldje segítségért. A nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket elszenvedő fiú végül egy járókelőt állított meg, segítséget kérve.

A Zalaegerszegi Törvényszék kiskorú veszélyeztetése, emberölés előkészülete és testi sértés miatt találta bűnösnek a pszichés betegségekkel küzdő, büntetett előéletű asszonyt, akit jogerősen két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, és megszüntette a szülői felügyeleti jogát. Pártfogó felügyeletét is elrendelte, illetve véglegesen eltiltotta a nőt minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek részeként 18 évnél fiatalabbak nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését kellene végeznie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034353_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Putyin legújabb bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15523_resized.jpg?avcount=1685244608
origo.hu

Eddig tarthat el, míg Gálvölgyi János fel nem épül betegségéből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034841_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható képet posztolt G.w.M-mel közös kislányáról Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036240_auto_resized.png
hirtv.hu

Európai híradó: Újra Magyarországról vitázik az Európai Parlament

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035785_auto_resized.jpg
life.hu

Erőss Zsolt özvegye Suhajda Szilárd tragédiájáról: "Halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035295_auto_resized.jpg
vg.hu

Az Orosz–ukrán háború 458. napja – friss hírek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15532_resized.jpg?avcount=1685244608
origo.hu

Suhajda Szilárd édesapja szívfacsaró üzenettel búcsúzik fiától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16033694_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. május 27-június 2.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036223_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy Ő: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, mit gondol a versengő csajokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15445_resized.jpg?avcount=1685244608
origo.hu

Így változik a hazai borfogyasztás a meleg idő beköszöntével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15440_resized.jpg?avcount=1685244608
life.hu

Ahogy beköszönt a nyári szezon, az emberek borfogyasztási szokásai is változnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034510_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nyomorúságos állapotban van" - nem kerteltek a serpák, Suhajda Szilárd állapotáról beszéltek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/RJhXgS7AnVkYnDTAk-nhk4y_F7B0IHXhZhUrPCYEyCc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzMWFlNzYyMzc2NjRhMzFiY2UxZDkyNjg3NzgzNjFm.jpg
Elismerés

Csillagot kapott Koltai Lajos az Egri Csillagok Sétányán

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/XVR1rFo8vhKK5KR6sTko5LsqeT8CmbAKQhOOCOvq0D4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjNDllNWM5ZWRjMzQwNTI5YmZiOTQzNzM4ZjQwYTJj.jpg
Eltűnt

Kétségbeesve keresi hatéves kislányát Roland, attól fél, kárt tehet benne az anyja