<p>Egy pár hónapos kapcsolat miatt alig láthatja kislányát egy budapesti édesapa. Tibort szexuális erőszakkal vádolták meg, de hiába volt hamis a vád, így is csökkentetették a korábbi kapcsolatából született kislánya láthatási idejét.</p>
Az asszony nem tudott belenyugodni abba, hogy a bíróság nem neki ítélte a gyerekeket. Aljas módszerekkel uszította apja ellen a gyereket. Sokáig sikerrel is járt.
Gyermekelhelyezési vita miatt lőtte agyon édesanyját és annak férjét N. Norbert. A férfi rendőrökre is tüzelt, bezárkózott a lakásba, ahol órákig ivott a holttestek mellett.
Nem kell többé menekülnie Nkuya Soniának: az énekesnő ellen - a sajtó értesülései szerint - még nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak korábban, most azonban rendeződni látszik a viszony közte és a gyermek édesapja között.
T. Lajos börtönben ül, volt élettársa súlyos fizikai és lelki sérüléseiből lábadozik. Így tegnap nélkülük zárult le a gyermekelhelyezési per, a bíró az anyánál helyezte el a mészárlást végignéző ötéves kislányt.
Borzasztó lépésre szánta el magát egy indiai származású brit asszony, akit kikészített a férjével vívott harc gyermekelhelyezés ügyben. A nő végül kétségbeesésében a halált választotta maga és kisfia számára.
Saját maga oldhatja meg a helyzetét a hatóságok elől bujkáló Nkuya Sonia: ha gyermekével kijut az Egyesült Királyságba, akkor a körözést is megszüntethetik ellene itthon. Igaz, ezek után még a gyermekelhelyezési per vár rá.
A Megasztár felfedezettje szakított Londonban élő párjával, most a közös gyermekükért harcolva kért szót egy a nyilvánosságnak eljuttatott közleményben.
A harmincéves férfi nem bírta elviselni, hogy párja a szakítás után magával akarja vinni közös kislányukat. Dühében egy sodrófával kegyetlenül agyonverte a nőt.
Hetek óta nézhetjük különböző magazinok és napilapok hasábjain, hogy Pikali Gerda gyermekei inkább az édesapjuknál, Gézánál, vagy az édesanyjuknál szeretnének-e lenni.
Ma végrehajtó megy Petiért és Diáért. A két gyerekért négy éve küzd egymással apjuk és anyjuk. Bár a bíróság Évának ítélte őket, nem hajlandóak vele élni, rendszeresen megszöknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.