Mindketten igényt formálnak a gyerekek felügyeleti jogára, ezért megkérdeztünk egy családjogászt, melyiküknek ad nagyobb esélyt. Egyelőre sok szempontból Gerda áll jobban a kicsikért folytatott harcban.
– Mivel a gyerekek még kiskorúak, 12-13 éves korukig nem kérdezi meg őket a bíróság, hogy kinél szeretnének jobban maradni. Viszont kirendelnek majd egy szakpszichológust, aki a gyerekek rajzain, beszélgetéseken és különböző játékos feladatokon keresztül meg tudja állapítani, kihez húznak inkább – magyarázta Bálint Anna családjogász, aki azt is elmondta, önmagában még ez sem elég a bíróságnak, ugyanis a gyerekek bármennyire is szeretnének az egyik szülőnél maradni, nem biztos, hogy ott az életkörülmények megfelelőek.
Ezért megvizsgálják a szociális helyzetüket, lakáskörülményeiket. Ilyen esetben egy albérlet nem túl kedvező. Az biztos, hogy Gerda a saját lakásában lakik, de Géza lakhatási körülményeiről nincs információ.
Viszont ha igaz az, amit Gerda az egyik hetilapnak nyilatkozott, vagyis hogy férje ittasan bántalmazta, és ezt a gyerekek is látták, felmerülhet a kiskorú veszélyeztetése is – ami az asszony malmára hajtja a vizet. A férj sokat van a gyerekekkel, jó a kapcsolata velük, de egy gyermekelhelyezési perben Gerda mellett szólhat, hogy sokáig ő volt a kenyérkereső, s feltehetően most is ő visz haza többet.
Az biztos, hogy a két gyereket a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása szerint nem választják szét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.