Hódi Pamela Berkiről: Nem tudunk peren kívül megegyezni

Hódi Pamela Berkiről: Nem tudunk peren kívül megegyezni

Hódi Pamela
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 05. 09:35
Bors

Úgy tűnik, tényleg a bíróságnak kell majd meghatároznia, ki mikor láthatja majd a kis Natasa Zselykét: szülei, Hódi Pamela és Berki Krisztián ugyanis láthatóan képtelenek megegyezni. 

Mint arról korábban beszámoltunk, Pamela még decemberben beadta a gyermekelhelyezési keresetet a bíróságra: eleinte ugyanis egy táblázatban próbálták vezetni, ki mikor lássa közös lányukat a szakítás után, ez a rendszer azonban nem igazán működött. A Mokkában pedig arról beszélt Pamela, hogy képtelen elérni telefonon Berkit, az asszisztensével és az új barátnőjével pedig nem akar beszélni. Utóbbiról azt is megjegyezte: Ő számomra egy senki.

Mindezek miatt a peren kívüli megegyezés egyre távolibb lehetőségnek tűnik. Így érzi ezt Hódi Pamela is, aki már csak a bírósági döntésben bízik lányuk láthatása kapcsán.

“Peren kívül nem tudtunk megegyezni, mert az utolsó két megbeszélésen nem jelent meg Nati édesapja, és finoman szóval is felháborító dolgokat akartak a megegyezésbe beletenni. Ezért tereltem jogi útra a dolgot. Ha nem tudunk közösen döntést hozni, mert a kislányom apukáját képtelen vagyok elérni, akkor meghozom a döntést egyedül. Nekem az a fontos, hogy gyermekünk, Nati boldog legyen!” - nyilatkozta Zselyke édesanyja a Blikknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.