A férfit letartóztatták, mivel ahelyett, hogy megállította volna az éppen csecsemőjét verő barátnőjét, videózott. Az ügyvédje nem érti a hatóságok döntését.
A házban minden szobában ürülék volt, a földön mindenféle tabletták, törött üvegek, bébiétel pedig sehol. A hanyag édesanyát azonnal őrizetbe is vették.
1000 fontot vagyis több mint 400 ezer forintot szeretett volna kapni újszülött gyermekéért egy manchesteri apuka. A 28 éves férfit végül időben lekapcsolták a hatóságok.
Suzyka még csak hároméves, de már fellép szüleivel. Jollyék nem féltik a dübörgő decibelektől, és korai sztárolástól. Bíznak a pici lány tehetségében.
Kivette az iskolából és elvitte magával Bora Boráról a 6 éves gyereket az apja – közölte az ATV Startban Nyíri Iván, a Francia Polinéziában rekedt Nyíri-Kovács Patrícia édesapja. A kicsit ma kellett volna átadnia az édesanyjának.
Korábbban menthetetlennek tűnt az RTL Klub műsorvezetője és a férje, László házassága, ám most az alapoktól akarják újraépíteni a kapcsolatukat, elsősorban kisfiuk, Dávid miatt.
Nincs annál csodálatosabb, mint amikor egy édesanya táplálja pici babáját. Ám ennek a folyamatnak egyáltalán nem kell a világtól elzárva, és elbújva történnie. Hargitai Bea még fotóztatja is magát közben.
Végső elkederedésében éhségsztrájkba kezdett Nyíri Kovács Iván, aki évek óta nem ölelheti magához Bora Borán lévő lányát és hatéves unokáját.
Kórházba vitték azt a nőt, akire a rendőrök találtak rá egy parkban, miután bejelentés érkezett, hogy már nagyon régóta lökdösi a hintát, melyben egy kisfiú ül.
A 23 éves asszony egy vita hevében támadt rá saját gyermekére, és unokatestvérének fiára. A nő nem a kicsikben akart kárt tenni, de felelőtlensége miatt lehetséges, hogy jó időre hűvösre kerül.
Nyolc éve egyetlen nyugodt pillanata sincs annak az édesanyának, aki évek óta hiába várja, hogy magához ölelhesse imádott kislányát. A most 15 éves Leilát Ammanban rabolta el tőle a jordániai férje.
Érthetően két és fél hónapos kisfia, Márk körül forognak Fegyverneky Zsófia gondolatai, mégis kőkeményen készül, hogy bekerüljön a magyar–román közös rendezésű női kosárlabda Eb-n fellépő hazai válogatottba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.