Nagyon nem mindegy, hogy milyen keresztnevet adunk gyermekünknek. Családonként változnak a névadási hagyományok, vannak, ahol bizonyos keresztnevek öröklődnek, másutt a második keresztnév lesz a nagyszülőé. Gyakran mitológiai, vallási jelentésük szerint választanak, másoknak az a fontos, hogy hangtanilag passzoljon a vezetéknévhez. Sokan követik a divatot, ismerősöktől hallott jól csengő neveket, vagy filmek, sorozatok szereplőinek neveit választják gyermeküknek.
Kulcsár Edina és Csuti sem kapkodta el a döntést. A Borsnak elmesélték, nekik hogyan sikerült vita nélkül megegyezniük.
– Nagyon sokat gondolkoztunk a névválasztáson. Az interneten sokat keresgéltünk, beszéltünk ismerősökkel is – mondja Edina. – Elsősorban tradicionális magyar nevet szerettünk volna, de sok modern név is szóba került. Amikor megtudtuk, hogy kisfiunk lesz, egy-egy papírra leírtunk Csutival tíz-tíz nevet, ami nekünk tetszik. Amikor összehasonlítottunk a listáinkat, egyetlen közös volt rajta, a Medox. Így egyértelmű lett a névválasztás.
A Medox név hazánkban igen ritka, mégis ismerősen csenghet. Ebben Angelina Jolie a „ludas”, ugyanis első, Kambodzsából örökbe fogadott fiát hívják így. Igaz, másként írják: Maddox-nak. Ha meg is tetszik egy ilyen különleges név, még nem biztos, hogy lehet anyakönyveztetni.
– Megnéztük, és természetesen lehet anyakönyvezni – szögezte le vidáman Edina. – Nyitott szemmel, füllel jártunk, mióta tudjuk, hogy gyermekünk lesz. Igen, tudjuk, hogy Angelina Jolie fiát Maddoxnak hívják. Férfias, jól csengő név, nyilván ennek is szerepe volt abban, hogy születendő kisfiunk a Medox nevet kapja.
Mit jelent?
A Medox kelta eredetű férfinév, jelentése jótékony, jótékonykodó, nagylelkű (walesi), de értelmezik még „az Úr fia”-ként is. Október 26-án ünneplik a névnapját. Az 1990-es években nem lehetett anyakönyvezni, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb férfinév között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.