<p>Több száz gyermekkel vette fel a kapcsolatot egy közösségi oldalon egy csongrádi férfi, pornográf tartalmú képeket kért tőlük, illetve arra kérte a kislányokat, hogy webkamerán keresztül mutassák meg a testüket.</p>
<p>Előzetes letartóztatásba került az a három börtönőr, akik a gyanú szerint 2016 novemberében bántalmaztak egy fogvatartottat, aki a sérülések következtében életét vesztette – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.</p>
<p>A Székesfehérvári Járásbíróság pénteken előzetes letartóztatását rendelte el annak a rácalmási illetőségű gyanúsítottnak, aki az alapos gyanú szerint kiskorú gyermekeket szexuális cselekményre vett rá.</p>
Nem engedik ki az előzetesből azt a 18 éves férfit, aki félholtra erőszakolt egy 17 éves lányt. A törvényszék azzal indokolt: újra bűnözne, ugyanis az erőszak előtt is volt már összetűzése a törvénnyel.
Egy kivételével rács mögött töltik a karácsonyt a Buda-Cash Brókerház Zrt. sokmilliárdos csalással gyanúsított vezetői – tudta meg a Bors. A menedzserek elleni nyomozást jövő február 23-ig hosszabbította meg az ügyészség.
A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa újabb tizennégy rendőr előzetes letartóztatását rendelte el szerdán - tájékoztatta a törvényszék sajtótitkára az MTI-t.
Aligha bízhat a betyárbecsületben az előzetesben ülő Lagzi Lajcsi, ugyanis gyaníthatóan együttműködnek a rendőrséggel az áramszolgáltató megkent ellenőrei, akik szabadlábon védekezhetnek.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt az ápolót, aki a gyanú szerint augusztus 4-én egy fővárosi idősek otthonában megölt egy 80 év körüli asszonyt - hangzott el az RTL Klub Híradójában szerda este.
Az őrizetbe vett, korrupcióval gyanúsított tizenhét pénzügyőr közül nyolcan házi őrizetbe, kilencen előzetes letartóztatásba kerültek - tudta meg a Bors.
A Gyűrűk Ura rendezőjének elismerését is besöpörte újraforgatott filmelőzeteseivel Varga Ákos és csapata. A 22 éves répcelaki srác saját maga gyártotta a díszleteket. A videót már több ezren nézték meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.