A nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette gyanúja miatt folyamatban lévő büntető ügyben indítványozta a a bicskei gyermekotthon igazgatójának előzetes letartóztatását a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2007 és 2016 között a nevelése, felügyelete alatt álló több kiskorúakat szexuálisan kihasználta, ezzel megszegve kötelességeit, valamit veszélyeztetve a kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését, írja az Ügyészség.
Számolni kell a bűnismétlés lehetőségével, miután hosszú időn keresztül, többször is elkövette szörnyű tetteit a férfi, emellett a szökés és elrejtőzés veszélye is fennáll.
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája ma (hétfőn) dönt a gyanúsított előzetes letartóztatásáról.
Friss: A bíróság elrendelte az 56 éves férfi előzetes letartóztatását, mivel a szökés és elrejtőzés veszélye is fennáll, emellett konkrét gyanúja merült fel annak, hogy tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a gyanúsított meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.
Ha elítélik, a férfi kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztést kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.