Előzetesbe kerültek a rabot halálra verő budapesti börtönőrök

Előzetesbe kerültek a rabot halálra verő budapesti börtönőrök

halálra verte
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 12. 11:25
<p>Előzetes letartóztatásba került az a három börtönőr, akik a gyanú szerint 2016 novemberében bántalmaztak egy fogvatartottat, aki a sérülések következtében életét vesztette – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.</p>
MTI

A gyanú szerint a három börtönőr egymás tevékenységéről tudva, közösen, bántalmazták a sértettet, velük szemben halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás.

A katonai ügyész a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozta a szökés és elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére hivatkozva. A gyanúsítottak védői az ügyészi indítvány elutasítását, illetve enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását indítványozták.

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön egy hónapra elrendelte a három gyanúsított az előzetes letartóztatását. 

A bíróság megállapította, hogy a terheltek alaposan gyanúsíthatóak a terhükre rótt bűncselekmények elkövetésével, a tanúvallomások alapján már eddig is megkísérelték a tanúkat befolyásolni, így az előzetes letartóztatás elrendelése indokolt.

Az ügyészség indítványozta katonai fegyelmi ok megállapítását. A bíróság ezzel kapcsolatban arra jutott, hogy a terheltek a szolgálati helyen elkövetett bűncselekményeik miatt a személyi állomány fegyelmi helyzetének biztosítása miatt sem hagyhatóak szabadlábon, ezért a bíróság e vonatkozásban elfogadta az ügyészség álláspontját - közölte a törvényszék.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.