Bőnyi rendőrgyilkosság: Győrkös előzetesben marad 

Bőnyi rendőrgyilkosság: Győrkös előzetesben marad 

rendőrgyilkos
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 26. 18:12
Három hónapig még biztosan börtönben marad a férfi.
Kisalföld

Ahogy kedden Bőnybe, úgy szerdán is fegyveres kísérettel, golyóálló mellényben szállították Győrkös Istvánt; de ezúttal nem a családi házukhoz, hanem a Győri Járásbíróságra. Mivel a tragikus házkutatás október 26-án volt, a rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrköst pedig 27-én helyezték előzetes letartóztatásba, ezért az újabb határidő is 27-én járt volna le. A bíróság úgy határozott, hogy három hónapig még biztosan börtönben marad a férfi. 

Ügyvédjével fellebbeztek a határozat ellen, így az előzetes meghosszabbítása egyelőre nem jogerős. Dr. Takács Zoltán ügyvéd szerette volna elérni, hogy védence házi őrizetbe kerüljön, de ezt a bűncselekmény tárgyi súlya miatt, illetve azért, mert még további nyomozati cselekmények szükségesek, elutasította a bíróság. 

Győrkös Istvánnak a szoros rendőri kíséret ellenére két kérdést fel tudtunk tenni; az erre adott válaszait a Kisalföld csütörtöki számában olvashatják. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.