Kalapáccsal szétvert fejjel találták meg a ceglédi vonaton a vagyonos borkereskedőt, Steinherz Rudolfot. Az egész magyar rendőrség az elvetemült tettest hajkurászta, nem sejtették, hogy a borász maga bérelte fel gyilkosát.
Orvosnak, de még rendőrnek is kiadhatják magukat és bárhol felbukkanhatnak az idősek életét megkeserítő úgynevezett unokázós csalók. A rendőrség hadat üzent nekik!
Izraelben katona volt, diplomata- repülővel utazik üzletelni, egyébként pedig Pintér belügyminiszter jobbkeze. A cukrász végzettségű, nyelveket sem beszélő férfi történeteiből könyv készült. Nem mesekönyv, jegyzőkönyv.
A gyanú szerint a járvány miatt bankcsőddel riogatva vett rá egy idős asszonyt pénze felvételére egy szegedi nő, aki társaival kétmillió forintot szerzett meg így a sértettől - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
A Kecskeméti Járási Ügyészség üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt vádat emelt egy hulladékszállító cég korábbi dolgozójával szemben, aki éveken át magát továbbra is a cég alkalmazottjának kiadva az üzleti...
Vádat emeltek hét ember ellen, aki fiktív számlázással több mint egymilliárd forint adót csalt el - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.
Igazi csalólegenda lett az egyszerű szalámigyári munkásból, Hamrák Jánosból. A férfi piti csalóként kezdte, aztán bűnözői karrierje csúcspontján ellopta és eladta a Rottenbiller utca egész burkolatát.
Vírusellenes táplálék-kiegészítő, mindentől védő szuper szájmaszk és e-mail-címen küldött információs csomagok. Ezek a csalók
legújabb trükkjei, amivel a járvány időszakában próbálkoznak.
Az elmúlt évek legbizarrabb gyilkossági ügyének főszereplői pornófilmesek, egyikük a szakma veteránja. Ezúttal is nagyot kellett alakítania, igaz, nem a kamerák előtt.
Az úgynevezett unokázós csalásokra specializálódó, Angliából irányított bűnszervezet tagjait fogták el hétfőn három településen - tette közzé kedd hajnalban a police.hu oldalon a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
Köztörvényes bűnöző vagy megtévedt lángelme? Amennyiben a kérdést Frank William Abagnale-lel kapcsolatban tesszük fel, egyetlen helyes válasz létezik: mindkettő.
Vádat emeltek egy korábban Lentiben dolgozó benzinkutas ellen, aki a bankkártyás fizetési rendszerben felfedezett hiba kihasználásával több mint kétmillió forint kárt okozott - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Miután a kamuvizsgálataival Szirákon lebukott és párjával is szétmentek, a magát nőnek és orvosnak kiadó R. Ákos továbbállt, s egy váci férfit hálózott be. „Rita doktornő” csúnyán becsapta szerelmét: apai örömökkel, gyermekáldással kecsegtette őt.
A kezdeti elkeseredettséget és kétségbeesést erős bizakodás váltotta fel annál a 82 éves férfinél, aki az akaratán kívül keveredett a volt felnőttfilmes kollégájának emberölési ügyébe. M. György idős korában járt először a bíróság...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.