Félmilliárdos kárt okozott a budapesti ügyvéd, aki éveken keresztül verte át áldozatait

Félmilliárdos kárt okozott a budapesti ügyvéd, aki éveken keresztül verte át áldozatait

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 05. 10:45
Elfogott a rendőrség egy budapesti ügyvédet, aki ügyfeleit éveken keresztül becsapva több mint félmilliárd forinthoz jutott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
MTI

A rendőrség honlapján azt írták: egy fővárosi vállalkozás 200 millió forintot utalt a 49 éves férfinak, aki üzleti lehetőségeket, piackutatást és pénzügyi közvetítőtevékenységet ígért cserébe, de semmit sem teljesített.

A feljelentés után a nyomozók még kilenc embert azonosítottak, akiktől a gyanúsított 2015 és 2019 között befektetési konstrukciók ígéretével csalt ki nagyobb összegeket. Volt olyan sértett is, akitől ügyvédi letétbe vett át több mint 51 millió forintot, amellyel azóta sem számolt el hiánytalanul.

A nyomozók a férfit Budapesten, az I. kerületben fogták el vasárnap, és lefoglaltak mintegy 700 ezer forint készpénzt, informatikai eszközöket, a bűncselekményekkel összefüggő dokumentumokat és több motorkerékpárt.

A rendőrség a férfit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás és ügyvédi visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, majd őrizetbe vette. A bíróság szerdán elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét - olvasható a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.