<p>Érkezése és születésnapja másnapján már elmaradhatatlan szivarjával a szájában vette be Budapestet a Terminátor. A napokban már forgat a színész, de az edzést sem hagyja ki.</p>
<p>Kilopták a cementet az alapozásból, ami miatt megsüllyedtek a pillérek. A híd tervezője hibázott, és öngyilkos lett. Ezek a városi legendák születtek meg a budapesti Nyugati téri felüljáróról.</p>
Késsel támadt egy trolibuszvezetőre egy budapesti férfi Zuglóban, a sofőr a jobb karján sérült meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Halálra gázolt egy embert a Nyugati pályaudvarra tartó személyvonat Kőbánya-Kispestnél, a jól működő fény- és félsorompóval ellátott vasúti átjárónál szombaton délelőtt - közölte a Mávinform.
Szívműtétje után Terminátor szerepében tér vissza a világ első számú akcióhőse. Schwarzit kaszkadőrök helyettesítik és orvosok felügyelik a munka alatt.
Azt már eddig is tudtuk, hogy a kis- és nagyboltok fizetése eltér, viszont az meglepő, hogy akár százezer forintos különbségek is lehetnek. Persze az sem mindegy, hogy melyik területről beszélünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.