A váci Memento Mori kiállítás múmiái is Budapestre jönnek

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 18. 22:25
Ókori egyiptomi, inka, középkori német és a természetes úton konzerválódott váci múmiákat is megtekinthetik az érdeklődők a Világ Múmiái Kiállításon, amely augusztus 16-án nyílik Budapesten, a Komplex rendezvényközpontban.

A bemutatót amerikai tudósok, régészek, orvosok és antropológusok együttműködésével állították össze. A tárlat célja pedig az, hogy betekintést nyújtson az érdeklődőknek az ókori Egyiptom világába, az inkák középkori civilizációjába, a dél-amerikai természeti törzsek vagy a középkori Németország életébe - írta az MTI.

Forrás: Shutterstock.com/Andrea Izzotti

A több száz lelet között az egyik legérdekesebb Baron von Holz, a harmincéves háború alatt elhunyt német nemesember mumifikált teste, de újra láthatóak lesznek azok a világhírű váci múmiák is, melyeket a váci Fehérek templomának 1994-es felújítása során fedezték fel egy rég elfelejtett földalatti kriptában. A tárlat részeként egyiptomi állatmúmiákat és Nes-Hor egyiptomi pap mumifikálódott testét is bemutatják több más érdekesség mellett.

A kiállítás szervezői szerint a testek egy részét szakrális célokkal, titkos rituálék keretében mumifikálták, míg mások a kripták, vagy lápok mélyén, természeti hatásra konzerválódtak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.