Az orvosok figyelmeztették a szülőket, hogy jobb lenne elvetetni a még meg nem született gyermeküket, mert ha világra is jön, szörnyű betegségek gyötrik majd és hamarosan szükség lesz a koporsóra. A kisfiú nyitott gerinccel és vízfejűséggel...
A 35 éves sarkadi Peres Roland János születése óta izomsorvadásban szenved, soha életében nem állt a lábára. Tizenöt éve írta meg első versét akkori szerelmének. Azóta, ha ihletet kap, klaviatúrát ragad, és verseket ír Johnny álnéven.
Az ifjú anyuka és párja már nagyon várta gyermekük érkezését. A kisfiú megszületett, de vele együtt egy rossz hír is érkezett: az anyukája menthetetlen.
A csüdfű főként Shanxi, Gansu, Heilongjiang tartományokban, és Belső-Mongóliában terem. Tavasszal vagy ősszel ássák ki, felszeletelik, napon szárítják, és előkészítés nélkül, vagy mézzel főzve használják.
Orvosai csak az utolsó pillanatban vették észre, hogy előrehaladott rákja van a kétgyermekes, terhes anyának. Pedig a tünetek már korábban jelentkeztek, csak semmibe vették őket...
Csak havonkénti kórházi kezeléseire mozdul ki budai otthonából a súlyos beteg Göncz Árpád. A 93 éves, volt köztársasági elnök állapota miatt egyre jobban kerüli a nyilvánosságot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.