Kevés rosszabb dolog van a világon, mint amikor a szülőknek várva várt gyermekükről közlik az orvosok, hogy el kell vetetni, és vásárolni neki egy koporsót, mert ha meg is születik, nem sokáig maradna életben. Ezzel a tragikus hírrel kellett szembenéznie Michelle Wallnak és férjének Robnak, amikor a vizsgálatok során megállapították, hogy születendő babájuk számos betegséggel küzd majd, mint a nyitott gerinc, vízfejűség és kromoszóma rendellenesség.
Azt javasolták a párnak, hogy vetessék el gyermeküket, de ők nem tették.
A születésekor, mikor levegőt vett és felsírt a család könnyekben tört ki. A család tudta, hogy a fejében lévő folyadéktól mindössze agyszöveteinek két százaléka egészséges, de hamarosan meg is kezdődtek a kezelések. Hét hetes korában a fejében lévő agyvíz megfertőződött, így két és fél liternyi folyadékot távolítottak el. A fiú betegségét folyamatosan kezelték, ahogy pedig a nyomást csökkentették a fejében, az agyszövet is javulni kezdett felszabadulva az állandó teher alól. A kisfiú csodával határos módon ma már hároméves, az agyműködése és mérete pedig megközelítőleg azonos kortársaiéval. Az orvosok sem tudják megmagyarázni, hogyan történhetett ez a hihetetlen változás.
– Senki nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet. Három éven vagyunk túl, ami alatt sosem tudtuk, hogy egyáltalán megéli-e a holnapot, most pedig az agya szinte teljesen visszatért a normál állapotába, ez hihetetlen - mondta az édesanya.
– Csodálatos, hogy érti, ami történik körülötte és tud is reagálni. Használja az evőeszközöket, felismer egy csomó állatot. Képes kiválasztani dolgokat és dönteni is, és nagyon szeret énekelni - folytatta büszkén Michelle.
Noah-t ennek ellenére még nem lehet felügyelet nélkül hagyni, bár ez a legtöbb 2-3 évesre szintén igaz. A kisfiút naponta többször masszírozni kell és folyamatos fiziko- és hidroterápián vesz részt, kerekesszékes, de szülei szerint minden betegsége ellenére vidám és mosolygós kisfiú, aki nem véletlenül maradt életben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.