Generációnként csökken a demencia kockázata?

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 29. 08:00
Az 1930 után született embereknél alacsonyabb lehet a demencia kialakulásának kockázata, mint a korábbi nemzedékek tagjainál - sugallják egy új kutatás eredményei, újabb bizonyítékkal szolgálva arra, hogy az időskori elbutulás előfordulásának gyakorisága a csökkenés jeleit mutatja az Egyesült Államokban és a világ más részein is.

Az 1930 után született embereknél alacsonyabb lehet a demencia kialakulásának kockázata, mint a korábbi nemzedékek tagjainál - sugallják egy új kutatás eredményei, újabb bizonyítékkal szolgálva arra, hogy az időskori elbutulás előfordulásának gyakorisága a csökkenés jeleit mutatja az Egyesült Államokban és a világ más részein is.

Az Alzheimer Szövetség Washingtonban rendezett nemzetközi konferenciáján ismertetett tanulmány ezer idősebb New York-i bevonásával készült. A vizsgálatot vezető Carol Derby, a New York-i Albert Einstein College of Medicine professzora szerint az 1916 és 1930 között született résztvevőknél 2,2 százalék volt a demencia kialakulásának éves aránya 1993 és 2014 között, amikor a csoport tagjai a 70-es, 80-as, 90-es éveikben jártak, míg az 1930 után születetteknél ez az arány mindössze 0,4 százalék volt.

"Hasonló visszaesést figyeltünk meg a szív- és érrendszeri betegségeknél is, ami részben magyarázatot adhat a demenciás esetek számának csökkenésére" - idézte a szakembert a Medicalxpress nevű egészségügyi portál.

Az Alzheimer Szövetség szakértője, Maria Carrillo szerint a mutatók megerősítik az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Svédországban és más államokban készített tanulmányok eredményeit. Mint hozzátette, összességében nézve a fejlett országok idős lakosainál a jelek szerint alacsonyabb arányban alakul ki demencia, amiben jelentős szerepük lehet a szív egészségének megőrzésére irányuló olyan előrelépések, mint a magas vérnyomás és a szívbetegségek hatékonyabb kezelése.

agy1

Carrillo szerint a rendszeres testmozgás, a dohányzásmentes életmód, az egészséges étrend és az ideális testsúly fenntartása mind segíthet a szívbetegségek és a szélütés megelőzésében, és feltehetőleg a demencia kiküszöbölésében is. A szakember szerint azoknál, akik már szívbetegségben szenvednek vagy kockázati csoportba tartoznak, kulcsfontosságú a kezelés.

A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy az egészséges szív megőrzése csupán része a demencia elleni küzdelemnek. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a műveltség fejlesztése és az agy megfelelő karbantartása is hatékony fegyver lehet az időskori elbutulás ellen. (Utóbbiak ellenállóbbá tehetik az agyat az Alzheimer-kór és a demencia egyéb formáival együtt járó lerakódásokkal, illetve más szövetkárosodásokkal szemben.)

Az Alzheimer Szövetség szerint jelenleg több mint ötmillió amerikai él Alzheimer-kórral, amely a demencia leggyakoribb formája, és az érintettek száma akár meg is háromszorozódhat 2050-ig, elérve a 14 milliót.

(MTI)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.