Czeizel volt az első férfi fiatal szeretője életében

Czeizel Endre
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 23. 14:30
A Hot! magazin interjút készített a leukémiás professzorral, amiből az is kiderült, hogy egyik orvosa azt mondta: ő már öngyilkos lett volna a helyében.
Bors

Betegéségéről, gyerekeiről, na meg szeretőjéről beszélgetett a Hot! magazin Czeizel Endrével.

A világhírű genetikusnak két évet jósoltak anno, de ez májusban úgymond lejárt. A kemoterápia természeten nagyon megviseli a 80 éves Czeizelt, de szellemileg teljesen friss.

Egyik orvosa azt mondta a feleségének, hogy a diagnózist ismerve ő már régen öngyilkos lett volna a leukémiás professzor helyében.

Természetesen szóba került fiatal szeretője is, akitől már két gyermeke is született. Dóri - akiről egyébként felesége is tud - 23 éves volt, amikor egymásba szerettek, és az akkor joghallgató lány még csak nem is csókolózott előtte. Fogadkozott, hogy soha nem lesz más férfi az életében.

A professzor mondta neki, hogy megőrült, de a lány ragaszkodott hozzá, meg ahhoz is, hogy gyereket akar tőle. Czeizel annak tudatában vállalta a “próbát”, hogy úgysem lesz belőle semmi, de Dóri mégis terhes lett. Így született meg a kisfia, aztán amikor már tudta, hogy beteg, a kislánya is, aki már egy éves.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.