A 35 éves sarkadi Peres Roland János születése óta izomsorvadásban szenved, soha életében nem állt a lábára. Tizenöt éve írta meg első versét akkori szerelmének. Azóta, ha ihletet kap, klaviatúrát ragad, és verseket ír Johnny álnéven.
Megdöbbentő, de Roland az elmúlt években írt összes versére fejből emlékszik. Gondolkodás nélkül felidézi első költeményét, amit még húszévesen írt egy lányhoz, akibe titkon szerelmes volt.
– Miért születtél ilyennek, az emberek csak beléd szeretnek és fájó szívvel reménykednek – kezdte el szavalni a Te, lány című vers első három sorát. – Tetszett a lánynak a vers, de nem viszonozta a szerelmemet – vallotta be őszintén.
Bármiről ír, ami megihleti, leginkább a világ igazságtalanságai késztetik, hogy verseket költsön. Egy világ című költeményében saját állapotát is versbe foglalta.
– Hiszem, hogy van egy világ, ahol én is csak egy vagyok a sok közül. Ahol nem szánalommal vagy gúnnyal néznek rám – mondta el. Hozzátette, hiába veszik körül szerettei, mégis börtönben érzi magát. A mozgásban családtagjai segítségére szorul, szobáját az elmúlt évben csak pár alkalommal hagyta el. Állapota folyamatosan romlik, a betegségére nincs gyógymód, ráadásul négy éve pánikbetegséggel is küzd. Úgy látja, verseivel új célt talált az életének.
– Azt érzem, egy senki vagyok. Szeretnék a társadalom hasznára válni – tört meg a férfi, aki az általános iskola után nem folytatta a tanulmányait, mivel állapota nem tette lehetővé, hogy családjától távol tanuljon. Most szeretné, ha versei minél több emberhez eljutnának. Egyelőre a közösségi oldalakon osztja meg a költeményeket, de nem zárkózna el attól sem, ha kiadnák őket.
– Anyukámon szeretnék segíteni, aki keményen dolgozik, hogy el tudjon látni, miközben átlagon alul élünk – avatott be terveibe Roland. Elmondta azt is, gyerekkori álma valósulna meg, ha ellátogathatna Szilvásváradra, ahol utoljára nyolcévesen kirándult. – A mai napig az orromban érzem a patak és a kövek illatát – emlékezett vissza mosollyal az arcán.
