Számos előadáson dolgozott együtt Hernádi Judit és Verebes István, kölcsönösen segítették egymás karrierjét, Verebes dalt írt Juditnak, a Heti Hetesben pedig évekig egymást támogatva szórták a poénokat.
Ma, 168 évvel ezelőtt az európai népek nagy szabadságharcai után "a mi közös otthonunk, Európa nem szabad" - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében kedden Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumnál.
A Vatikán is felveszi a rock and roll tempót! Az egyházi állam hivatalos jóváhagyásával és Ferenc pápa neve alatt jelenik meg hamarosan egy progresszív rocklemez, amely a Wake Up! – azaz Ébredj fel! – címet kapta.
A színésznő először jelent meg petefészek és petevezeték eltávolító műtétje után nyilvánosan. Szuper biztató és hihetetlenül cuki volt, amit gyerekei csak fokoztak!
Világszerte nagy figyelmet keltett az ELTE Etológiai Tanszékének kutatása a kutyaugatásról. Az eredmények bebizonyították, az ember legjobb barátja nem hiába ugat.
Emma Watson bebizonyította, ő nem az a lány, aki elsírja magát, ha munkásságáért kitüntetik. Sőt, a fiatal színésznő morbid beszéddel mondott köszönetet Britannia-díjáért.
Kevesebb szólás és közmondás, némileg több konkrétum és elmaradt tapsok jellemezték Orbán Viktor parlamenti felszólalását. A kormányfő elsősorban a saját munkájukat dicsérte.
Aranyszín nyakkendőt kötött, amit legutóbb lánya esküvőjén viselt. Churchillt idézte, akárcsak néhány napja Berlinben félórányi beszédében Orbán Viktor a Parlamentben.
Az anya örömkönnyeitől nem látott mikor elérhető álommá vált számára, hogy súlyosan fogyatékos fiával kommunikálni fog tudni. A kisfiúnak eleve csak két évet jósoltak az orvosok.
Megtartotta évértékelőjét Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke Mesterházy Attilát már miniszterelnökként mutatta be, beszédében pedig főleg Orbán Viktort támadta, akit korruptnak, hitványnak és hazugnak is nevezett. Mindezen a főleg idősekből...
Görcsösen gesztikulált, fájdalmasan francozott és SMS-ben „közlekedett” Gyurcsány Ferenc. Néhány szó alaposan kifogott a volt kormányfőn az ATV stúdiójában készített interjú során. Volt oka.
Fekete öltönyről mélykékre váltott, hét perc helyett harmincat beszél, a pesti sörözőt dolgozószobára cserélte és amire elég volt korábban egy óra, arra most tíz napot szán. Orbán Viktor 1989-es első beszéde után ismét a Hősök terén szónokol.
Még a sokat látott gyámhatóság alkalmazottai is elszörnyülködtek, amikor egy denveri házaspár otthonába látogattak. A brutális szülők ugyanis embertelen körülmények között tartották négy fiúgyermekeküket, akik még beszélni sem tudnak.
Aczél Endre forog a sírjában – mondta Gyurcsány Ferenc budapesti alternatív tanévnyitóján. A néven nevezett újságíró eközben a főváros másik szegletében éppen a születésnapjára készült.
Az államadósság csökkentése összmagyar érdek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen tegnap tartott előadása után kérdésekre válaszolva.
Elnöki munkája talán legkínosabb bakijába futott bele Barack Obama. Az amerikai elnököt mindig támadták azzal, hogy képtelen saját kútfőből beszédet tartani. Most kiderült: igazuk volt a rosszmájúaknak.
Nem először akadnak ki Orbán Viktorra külföldön. A kormányfő kijelentései visszatérő témát adnak a diplomáciának. Legutóbb Németországot sikerült magunkra haragítanunk. A Bors összegyűjtötte az elmúlt évek legkínosabb Orbán-szövegeit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.