A szürke dominanciás címmel jelenik meg a jövő héten Debreczeni József könyve, amelyben a 2015. február 6-át – amikor Simicska nyilvánosan trágár szavakkal illette egykori szövetségesét, Orbánt – megelőző időszakról ír. Bár Simicska nyíltan nem politizált, üzleti birodalma és médiája révén lényegében Orbánnal párban uralta a Fideszt. Akik ezt megkérdőjelezték, hamar célkeresztbe kerültek. Navracsics Tibor, akkori Fidesz-frakcióvezető 2009-ben arról beszélt a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén, hogy véget kell vetni a „a Puch- és Simicska-kormányok” időszakának. Navracsics beszédét valaki rögzítette, ami hamar eljutott Simicskához.
– Miután meghallgatta, felhívta Navracsicsot. Üvöltözött vele, és a maga ordenáré stílusában tette helyre a frakcióvezetőt, aki később miniszter lett, ma pedig EU-biztos – írja Debreczeni.
Simicska alvezére, Nyerges Zsolt sem volt kíméletesebb stílusú. – Ki is vagy te, b…szd meg? – mondta Nyerges 2009-ben az irodájában az előtte egy órát várakoztatott Süli Jánosnak, a Magyar Villamos Művek jövendő vezérigazgatójának.
– Ahogy hatalomra kerülünk, rögtön kib…szunk téged. Ha addig együttműködsz velünk, és teszed, amit kell, akkor ennyivel meg is úszhatod – mondta a közíró szerint Nyerges, akihez személyesen Orbán küldte Sülit, hogy a továbbiakban vele tárgyaljon. A telefonszámát a kormányfő egy papírfecnire írta le.
Simicska tartotta kézben a Fidesz pénzügyeit is. Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő kérésére Puch László, az MSZP pénztárnoka 2007-ben felhívta az üzletembert telefonon, hogy a pártfinanszírozásról tárgyaljanak. – Te talán szeretnéd, ha a pártod tisztában lenne azzal, hogy milyen pénzekből működik? Mert mi nem szeretnénk – reagált Simicska. A könyv állításairól megkérdeztük Simicskát és Nyergest, de lapzártánkig nem reagáltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.