20 éven keresztül nem szólt feleségéhez, pedig együtt éltek

20 éven keresztül nem szólt feleségéhez, pedig együtt éltek

némaság
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 31. 20:00
<p>A legtöbben inkább elválnának, ők nem.</p>
Bors

Otou és Katayama Yumi már 20 éve nem beszél egymással, a férfi ugyanis meglehetősen féltékeny. Az volt az érzése, hogy Katayama minden figyelme és gondoskodása csak gyerekeik felé irányul. A feleség többször is megpróbált férjével beszélgetni a válasz azonban sose volt több egy röffenésnél vagy bólintásnál. Mindezt úgy, hogy végig együtt éltek közben.

A háromgyerekes apa a gyerekeivel beszélt közben, normális volt a kapcsolatuk (ha lehet ezt ilyen esetben mondani), csak a feleségéhez nem szólt.

A japán Nara városában élő párnál a jeget végül 18 éves fiúk törte meg, aki írt egy levelet az egyik tévécsatorna műsorának, amiben azt kérte, valahogy érjék el, hogy szülei beszélgessenek, mert ő még sosem hallotta. „Apám nem beszél anyámmal, de anyu normálisan beszél hozzá” – írta a fiú.

Noha 20 éve nem beszélnek, a 21 és a 25 éves lányuk sem emlékszik egy társalgásukra sem.

A műsor szerkesztői pedig megpróbálták, méghozzá sikerrel. A műsorban azonban előbb a férfi megpróbálta elmagyarázni a némaságát.

„Amikor a gyerekek megszülettek, a feleségem nagyon belebonyolódott és nagyon elfoglalt volt velük. Én… féltékeny voltam. Duzzogtam miatta. Nincs visszaút, azt hiszem.”

Végül abban a parkban szerveztek nekik egy találkozót, amelyben az első randevúja volt Katayamának és Otounak. A gyerekek pedig közben titokban meglesték őket. Elég fura, mikor egymás mellett ülnek egy padon, és láthatóna azzal küzd a Otou, hogy megszólaljon. Ami véghül meg is történt:

„Valamiért egy ideje nem beszéltünk. Annyira a gyerekekre koncentráltál. Yumi mostanáig olyan sok nehézséget elviseltél. Azt akarom, hogy tudd, hálás vagyok mindenért” – mondta a férj.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.