Csak pár napot adtak a kétgyermekes, rákos anyukának. Az orvosok sem igazán értik, hogy lehet még mindig életben - ő azonban szívesen elárulja a titkát bárkinek.
Januárban köhögéssel kezdődött, majd kisebb-nagyobb panaszokkal folytatódott Horváth Nikoletta Éva kálváriája. Áprilisban a kollégái ráparancsoltak, hogy menjen el orvoshoz. Vizsgálat vizsgálatot ért, majd közölték a hírt: rosszindulatú...
Peter Srámek karrierje berobbant, ami azzal jár, hogy nincs magánélete. Egy éve nincs barátnője, mert aludni sincs ideje, nemhogy ismerkedni. Ebben próbálunk segíteni. A Bors felhívására szép számmal jelentkeztek lányok, akik közelebbről...
A hátán diagnosztizáltak bőrrákot egy fiatal, háromgyerekes édesanyának, aki káros szenvedélye miatt kénytelen megküzdeni a halálos kórral. Orvosai szerint semmi esélye az életben maradásra.
Az ifjú anyuka és párja már nagyon várta gyermekük érkezését. A kisfiú megszületett, de vele együtt egy rossz hír is érkezett: az anyukája menthetetlen.
Húszévesnek érzi magát, néha még fegyelmeznie kell a fiát, Ganxsta Zolee-t. Kassai Ilona dinamikus, energikus, közel a 90-hez is. Autóba már nem ül, de a lábai jól bírják.
Anne Meskell petefészekrákban hunyt el, szomszédasszonya pedig, aki sosem volt vele közeli barátságban, önzetlenül cselekedett: magához vette gyerekeit.
Két gyermek és karriere mellett is megőrizte szépségét és nőiességét Víg Anikó. Ő képviseli hazánkat Kínában a világ legszebb anyukáinak tartott szépségversenyen a Mrs. Globe-on. Az ügyvezető asszony az első helyért megy.
A színpadon vad amazon, indián sámánnő, akinek egyik pillanatról a másikra változik a hangulata, személyiségének más-más árnyalata tör elő belőle. Anya, feleség, színész- és énekesnő, a „magyar Lady Gaga”, a Rising Star zsűritagja...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.