43 kilót dobott le Brigi, a fitneszanyuka - fotók

anyuka
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 03. 18:00
Koncz Brigitta fiatalkorában sportos életet élt, de aztán a szülés jelentősen megváltoztat­ta az alakját. 
Huszti Zoltán

– Amikor elkezdtem az általános iskolát, három évig balettoztam – mesélte a Borsnak a hajdúhadházi nő. – Az iskola után a rendszeres sportolás megszűnt, és virágkötőként majd benzinkutasként dolgoztam. Életemben a nagy fordulat akkor következett be, amikor férjhez mentem és 2004-ben megszülettek ikerfiaim. A súlyom felment 98 kilóra – mondta Brigitta, aki azelőtt sem volt soha megelégedve az alakjával, ha tükörbe nézett. 

– Ahogy múlt az idő, egyre inkább éreztem, hogy tennem kell valamit. Életmódváltással és rengeteg mozgással leadtam 35 kilót. 2013 tavaszán jött egy ötlet, hogy mi lenne, ha elindulnék a budapesti fitnesz-világbajnokságon. Kőkemény munka következett. Húszhetes diétát és edzést követően 55 kilóra fogytam, és ez lett a versenysúlyom. Sportmodell kategóriában indultam, és a népes mezőnyben ötödik lettem. Ez nemcsak egy kupával, de azzal is járt, hogy a világ élvonalában tudhattam magam, mert ott az első öt helyezettet jegyzik – mesélte Brigitta, aki most azon gondolkozik, hogy közel a negyvenhez a SportLady kategóriában érjen el eredményeket. Elsősorban azonban a hozzá forduló nőknek igyekszik segíteni tanácsokkal, hogyan hozhatják formába magukat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.