Szandinak nagyon jó emlékei vannak a szülésről, annak ellenére is, hogy 12 órán át szenvedett fájdalomcsillapítás nélkül. Komolyan gondolja, hiszen bevállalta még egyszer.
Bár mindvégig bízott benne Nagy Zsuzsa, hogy lánya életben van, immár szertefoszlott minden reménye. Kiderült: az ő lányának földi maradványait találták meg néhány hete a Fertő tóban. Zsuzsa a lánya gyilkosának a szemébe akar nézni.
Igazi vásott kölyök volt régen, mára gyönyörű tévés személyiség lett belőle. Tini korában inkább fiús külseje volt. Megesett, hogy a törvényt megkerülve szerzett be új ruhákat.
Kemény és hosszú küzdelem áll a család előtt. Hat hónapos intenzív kezelés vár rájuk, de bizakodnak, mert mindenki mindent megtesz Szofi teljes gyógyulásáért.
<p>Fiatal gyermekeit fényes nappal, a házuk előtt lőtte hátba az anya. „Jobban szeretlek benneteket, mint azt valaha is megérthetnétek” - írta korábban lányainak...</p>
Sok mindent láttak már a Srí Lanka-i rendőrök, de bennük is döbbenetet és undort váltott ki a minapi eset: egy anya aktívan közreműködött abban, hogy tini lányát három férfi megerőszakolja.
Nincs is annál szebb, mint az anyai szeretet, talán csak egy, amit egy kislány tud érezni édesanyja iránt. A műsorvezető kislánya szívet melengető módon hozta édesanyja tudomására, mit is érez iránta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.