Noha a szülők első, ösztönös reakciója az, hogy szorosan magukhoz öleljék gyermeküket, ha egy rossz álom miatt felriad az éjszaka kellős közepén, ezzel valójában hibát követnek el.
Télen talán még a szokásosnál is több alvásra van szükségünk. Hogy mi minden irányítja még az alvásigényünket, azt dr. Szakács Zoltán orvos ezredes, neurológus, alvásspecialista, az MH Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központjának vezető főorvosa segítségével foglaltuk össze.
Bár abszurdnak tűnhet, de egyre több férfi panaszkodik úgynevezett "szexszomniás" tünetekre, melynek hatására álmukban kezdeményeznek szexet a párjukkal.
Megan Fox kedvese, Machine Gun Kelly bevallotta, hogy már kamaszként kint volt a falán a szexi színésznőről egy plakát. Már akkor Foxról álmodozott, és csinálta azt, amit a kamasz fiúk ilyenkor szoktak.
Nem csak őriznek és védenek, de kisgyermekek kívánságait is teljesítik a rendőrök. Legutóbb az ötéves Zsombor álmát valósították meg, aki el sem hitte, hogy nem csak beülhet egy járőrautóba, de még rendőrkutyával is találkozhat.
Akár túl sokat, akár túl keveset alszik, egy friss vizsgálat eredményei alapján idős korára valószínűleg memóriazavarai lesznek. A kutatók szerint a szellemi frissesség hosszú távú megőrzését napi 7 óra alvással biztosíthatjuk.
Flórián Zsuzsannát nem csak a neve, hanem gyermekkora is arra predesztinálta, hogy tűzoltó legyen. Édesapja, nagybátyja és bátyja is lánglovag lett, a fiatal makói lány is kiskorától ebben a bűvöletben élt. De miután itthon nők nem dolgozhatnak...
Megvalósult Balázs Fecó álma: dupla CD-n Legszebb dalaink címmel jelent meg az a 30 szerzemény, amely igazán közel állt a szívéhez. Barátját, Dorozsmai Pétert megnyugvással töltötte el, amikor a kezében tartotta a korongokat.
Aki tudja, mikor, mivel ijesszen rá, és persze legfőképpen azt, hogy kire, az a másik megijesztésének erejével birtokában egyfajta hatalmat tudhat magáénak. És hogy kik az efféle hatalmi harc elsőrendű áldozatai? Hát persze, hogy a gyerekek...
Vajon mit jelentenek a rémálmaink? Mik azok a képek, amiktől valóban rettegnünk kell, és mik azok, amik arra figyelmeztetnek: gondoljuk át életünk jelenlegi folyását?
Mindenki más miatt dönt amellett, hogy testével keres pénzt. Van, aki a tanulmányait fizeti, van aki a családját támogatja, olyan is akad, aki szimplán élvezi. És van Hayley Rowson.
Először hercegnő, aztán balerina, virágkötő, majd légiutas kísérő szeretett volna lenni Gelencsér Timi. S bár később lemondott erről, Dominikán, ha csak egy napra is, de megvalósult gyermekkori álma, egy magánrepülőgépen volt stewardess....
Kevés elhivatottabb gyereket találni a tízéves Gender Tominál. Az általános iskolás kisfiúnak az az álma, hogy Forma–1-es pilóta legyen, és ezért mindent meg is tesz. Nemrég együtt edzett Olaszországban a száguldó cirkusz nagymenőjével,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.