Egy próbababán mutatta meg a zsaruknak L. József, miképp végzett Király Tamással. A férfi azt állítja: azért fojtotta meg Királyt, mert az durvább szexet akart, mint amiben megegyeztek.
Családi bulizást csapott Hien koncertjén Somló Tamás. Abban nincs semmi furcsa, hogy lányával és annak édesanyjával tölti a szabadidejét, de az merőben szokatlan, hogy exe új párjával is együtt szórakozik.
Az izsáki őrsön vesztette életét Bara József. Azt a letartóztatott rendőrök is elismerik, hogy történt testi erőszak. A román állampolgárságú férfinak egy eltűnt fűrész miatt kellett meghalnia.
Megint rájár a rúd a rendőrségre, hiszen hullhatnak kapitányi fejek, attól a közvélemény minden zsarut erőszakos, törvény felett (vagy törvényen kívül) állónak lát most. És mindezt azért, mert – a jelek szerint – két nekihevült...
Az újdonsült feleség igazi, életre szóló élményt akart a nászéjszakén, ezért párjával az esküvő utánig vártak a szexszel. Ám beteljesült álom helyett sokkoló rémálom lett az első közös éjszakából.
Remek alkalmazás a Google Street View, melynek segítségével otthonról „sétálgathatunk” a világ városainak utcáin. Néha azonban nem várt látvánnyal szembesül az ember böngészés közben.
Szinte a felismerhetetlenségig eltorzult az énekesnő arca a rengeteg plasztikai műtéttől. Bár vélhetőleg nem ez volt a célja a beavatkozásokkal, ma már leginkébb úgy néz ki, mint egy csúnya transzvesztita férfi.
Egy vita után megszurkálta öccsét egy 52 éves férfi. Megrémülve saját tettétől, ő maga hívta a rendőröket. Később azzal védekezett: soha nem bántották még egymást, nem sejtette, hogy eddig fajul a vita.
Wendy Schmidt azt mondja, hétéves fiának köszönheti, hogy sikerült leküzdenie a mellrákot. Ám alig gyógyult meg, kiderült, hogy a fia is rákos, a kór egy ritka fajtájában, úgynevezett Burkitt-limfómában szenved.
Talán már ember nem volt, aki bízott a Győr továbbjutásában a kézilabda BL-ben, hiszen esélye sem volt a Valcea elleni visszavágón, de végül a sírból hozta vissza a meccset és a továbbjutást. Győr–Valcea 24-25.
Beduinok rángattak le a szállítóbuszról, és raboltak el egy magyar katonát a Sínai-félszigeten, hogy cserébe egy letartóztatott társukat szabadon engedjenek. A férfit azóta sikerült kiszabadítani. Egyiptomi lapok szerint a katona nem tartotta...
Egész télen szedtem az egyik vény nélkül kapható allergia elleni gyógyszert, mivel igen érzékeny vagyok a házi porra. Most, hogy elkezdődött az allergiaszezon, tovább szedem más dolgokra, de nem tudom, használhatom-e ezt úgy, hogy ne ártson...
Újra ellátogatott az afrikai országba a popsztár, hogy megnézze, jó célra fordították-e adományait. Ám nem fogadták túl szívélyesen, sőt egy hivatalos nyilatkozatban kirohanást intéztek ellene.
Önt dönt: iszik vagy fut! Nos, ez a stájerországi verseny esetében nem igaz, itt csak az nyerhet, aki mindkettőt magas szinten űzi. Minden futónak két liter alkoholt kell benyakalnia.
A 11 éves kislány füle annyira elfertőződött egy piercing miatt, hogy az antibiotikumok sem segítettek, a porc gyakorlatilag elrothadt. Kórházba került, ahol kilenc napig tartott, mire leküzdötték a gyulladást, ám a nyomok soha nem múlnak el.
Kovács Andrea életét megváltoztatta a kutyája. Coráról ugyanis kiderült, hogy különleges tehetsége van emberek megmentéséhez, ám vele együtt Andinak is csatlakoznia kell a csapathoz.
Egy benzinkút felrobbantásával fenyegetőzött egy 55 éves férfi Budapesten. V. István a ceglédi úti kutat szemelte ki magának. A rendőrség éttermeket, üzleteket ürített ki, de bombát nem talált.
Ünnepi asztalon végezte a Francois Hollande-nak szánt teve, amelyet Mali felszabadításáért kapott volna ajándékba a francia kormányfő. Az ügyet egy póttevével próbálja meg elsikálni az afrikai állam.
Végre valamiben megelőztük az Európai Uniót: Magyarországon már most több a női vezető, mint amennyit az EU 2020-ra kitűzött. A nők együttérzőbbek, mégis keményebbek, mint a férfiak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.