Egy fülbevaló miatt örökre eltorzult a tini - fotók

18+
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 11. 21:00
A 11 éves kislány füle annyira elfertőződött egy piercing miatt, hogy az antibiotikumok sem segítettek, a porc gyakorlatilag elrothadt. Kórházba került, ahol kilenc napig tartott, mire leküzdötték a gyulladást, ám a nyomok soha nem múlnak el.

Amikor a 11 éves Destiny Nickson piercinget lövetett füle felső részébe, úgy tűnt, minden rendben ment. Két hét után azonban a fülbevaló körüli rész begyulladt, ezért a kislány visszament a szalonba, ahol kitisztították a lukat, és új piercinget tettek be, írja a Daily Mail.

Ám az igazi bajok ekkor kezdődtek. A fertőzés ugyanis nem múlt el, sőt, Destiny füle hamarosan a kétszeresére dagadt.

A háziorvos antibiotikumokat írt fel, ám a gyógyszerek sem használtak, ezután került kórházba. Ott felnyitották a sebet, majd összevarrták, ám még ez a beavatkozás sem volt sikeres, pár nappal később újabb műtétre volt szükség.

Több csövet helyeztek a sebbe, hogy elvezesse a felgyülemlő gennyet, és intravénásan kapta az antibiotikumot. 

Ám a keletkezett kár már úgy tűnik, visszafordíthatatlan, a lány fülben található porc egy része elrothadt a fertőzés miatt. 

A család a fülbevalószalont hibáztatja, ám ők azzal védekeznek, hogy a piercing két héttel a belövés után fertőződött el, így biztosan nem az ő gondatlanságuk okozta.

- Ha 24 órán belül történik, akkor elgondolkoznék azon, hogy mi hibáztunk valamiben, ám hetekkel később már nyilván semmi közünk a fertőzéshez - nyilatkozta a tulajdonos, Danny Kynaston.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.