Kis híján testvérgyilkosságba torkollott egy futó családi vita Zalaegerszegen. Az 52 éves K. Tibor összeveszett 42 éves öccsével, a két férfi egy ideig kakaskodott egymással, azonban a vita hevében az idősebbik fivér felkapta a keze ügyébe kerülő kést, és hasba szúrta öccsét.
A férfi felfogta tettének súlyosságát, és azonnal mentőt és rendőröket hívott, és a helyszínen várta meg mindkettő kiérkezését.
Míg a fiatalabb testvért súlyos sérülésekkel kórházba szállították, addig az idősebbik fivér minden beismert rendőrségnek. Tettél azzal magyarázta, hogy az utóbbi időben sokat vitatkoztak testvérével. Azt azonban Tibor sem gondolta, hogy a vita idáig fajul, hozzátette ugyanis, hogy a veszekedések ellenére eddig még nem emeltek kezet egymásra.
- Súlyos testi sértés miatt eljárás indult K. Tibor ellen. A gyanúsított szabadlábon védekezik - tájékoztat a Zalai Rendőr-főkapitányság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.