Úgy tűnhet, Linda a boldogító igen kimondására készül, valójában azonban ezeken a csodás képeken, melyeket közösségi oldalán osztott meg, egy esküvői magazin jóvoltából bújhatott gyönyörű ruhakölteményekbe.
Múlt héten eltemették azt a férfit, aki műanyag flakonokba és zacskókba gyűjtötte saját vizeletét és ürülékét. A lakásban azonban továbbra sem takarított ki senki.
Szürkehályogműtétre várnak a legtöbben ma Magyarországon, több mint huszonhatezren, de más területeken is nőttek a várólisták. Térdprotézisre van aki 2020-ra kapott időpontot. Az államtitkárság válaszára – nem fogják kitalálni – szintén várni kell.
Látszólag nem áll két lábon a földön Benkő Dániel, főként akkor nem, ha nőkről van szó. Valójában praktikusan rendezte be az életét: a három hölgyből, akinek a szépet teszi, takarítóbrigádot szervezett.
Emberölés gyanújával őrizetbe vette a rendőrség az egy hónapja eltűnt gyógytornásznő férjét. A Borsnak interjút adott a férfi apja, aki megdöbbentő teóriával állt elő: szerinte menye nem halt meg, külföldön élvezheti az életet.
Bern hallatán még annak is bepárásodik a szeme, aki a szögletzászlót összekeveri a kapufával. Hatvan éve kísért bennünket az a vereség, de a két emberöltőnyi idő sem volt elegendő ahhoz, hogy megszabaduljunk futball-Waterloónk árnyaitól.
Napra pontosan hatvan éve veszítette el a focihistória második magyar vb-döntőjét a válogatott, mely 1938-ban az olaszok, 1954-ben Bernben Németország ellen hajtott fejet az aranymeccsen.
Liptai és Gesztesi viszonya harmonikus, mégha sokan nem is értik, Claudia hogyan emelkedett felül azon, hogy a színész a nevére vette volt neje fiát. A műsorvezető örül, ha exe nyaralni viszi Pankát, testvéreivel együtt – ahogy az most is történt.
Szokás szerint vett egy Borsot, tépett, és nyert! A fővárosban élő Balázs Andrásné kedvenc lapja mellé nemcsak mellékleteket, hanem egy tízezer forintot érő pálinkacsomagot is kapott.
Új részleteket tudtunk meg arról, miért került parkolópályára Kelemen Anna az Édes életben. Lusta volt elmenni a forgatásra, nem kutyája betegsége miatt maradt távol. A csatorna egy hétig büntette.
Bár egy évre elítélték, mégis milliókra perelheti az államot Hunvald György. A volt VII. kerületi szocialista polgármester két évet és hét hónapot töltött előzetesben. Egy évvel és hét hónappal többet, mint amennyire végül ítélték.
Mint a legszebb népmesében: az ünnepelt színésznőnek hiába udvarol számtalan híres és gazdag férfi, ő a csendes, rendes hétköznapi srác karjaiban köt ki, és ott találja meg a boldogságot.
Vágó István nem titkolja politikai elkötelezettségét. Ennek a levét itta meg az Operettszínház művésznője, Vágó Bernadett: nem engedték fellépni, mert azt hitték, hogy a volt kvízmester lánya.
Szándékosan repült alacsonyan T. János, az a pilóta, aki gépével elsodort egy 18 éves lányt szerdán a pusztaszeri repülőtéren. A tanúvallomások szerint villogni akart a nézők előtt. Akár öt évet is kaphat.
Honnan máshonnan: Ausztráliából indult a legújabb netes őrület. A bubbling nevű mutatvány, amelyről képeket töltenek fel a világhálóra, minden eddiginél gyomorforgatóbb.
Beyoncé és Jay-Z a napokban nagy családi napot tartott Hamptonsban, ám a férj hűtlenségéről szóló pletykák továbbra sem csillapodnak. Ráadásul Beyoncé egyik dalát a hétvégi koncertjén módosított szöveggel énekelte, amely így hangzott: megcsaltak.
Úgy fogadták odahaza Algéria válogatottjának tagjait, mintha megnyerték volna a vb-t. A futballisták érző szívű emberek, hiszen kétmilliárd forintot ajánlottak fel jótékony célra.
Három napos búcsúbulival akarta megünnepelni nőtlensége végét egy brit fiatalember, de akkora peche van, hogy nemcsak a saját legénybúcsúján nem vehet részt, de lehet, hogy még a Barbadosra tervezett nászútjáról is lemarad.
A rocksztár, aki képtelen józan életet élni, inkább meghalna, mint hogy betegen vegetáljon. Ezért feleségét, Sharont kegyetlen dologra kérte: ha eljön az idő, kapcsolja ki a lélegeztetőgépet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.