Direkt repült alacsonyan a 18 éves lányt gázoló pilóta

Pusztaszer
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 04. 08:15
Szándékosan repült alacsonyan T. János, az a pilóta, aki gépével elsodort egy 18 éves lányt szerdán a pusztaszeri repülőtéren. A tanúvallomások szerint villogni akart a nézők előtt. Akár öt évet is kaphat.
S. D., k.g.g.

Akár öt évre is rács mögé kerülhet T. János, az a repülőgéppilóta, aki szerdán kisrepülőgépe egyik kerekével elsodort egy 18 éves kecskeméti lányt a pusztaszeri reptéren. Az Éva keresztnevű fiatal lányt a Szegedi Traumatológiai Klinikán ápolják: a szülei megtiltották, hogy tájékoztatást adjanak vele kapcsolatban.

Más forrásból úgy értesültünk, állapota életveszélyes, viszont stabil. – A balesetet okozó gép pilótája vallomásában elismerte, hogy vezetéstechnikai hibát követett el – tájékoztatott csütörtökön dr. Szenti Szabolcs százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – A pilóta a légi közlekedésre vonatkozó szabályok megszegésével többször túlzottan alacsonyan repült. A tanúvallomások alapján megalapozott a gyanú arra, hogy a férfi a veszélyhelyzetet szándékosan idézte elő – tette hozzá a szóvivő.

Mint azt megírtuk: a repülőn az elütött lány ismerőse utazott, akinek a születésnapját ünnepelték, és meglepetésként kapta ajándékba a tizenöt perces sétarepülést. A fiatalok lent kameráztak és integettek, míg társuk röpködött a levegőben. Információink szerint, mielőtt bekövetkezett a tragédia, T. János már többször is veszélyesen alacsonyan repült a társasághoz: többen hasra vetődtek, olyan közel ment hozzájuk. Ezután néhányan vissza is szaladtak a szomszédos táborba ijedtükben.

A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetése bűntett miatt indított eljárást T. János ellen. A büntetô törvénykönyv szerint, aki a légi közlekedés szabályainak megszegésével más testi épségét veszélyezteti, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. De, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést okoz, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A rendőrség kezdeményezte az ügyészségnél, hogy indítványozzák T. János előzetes letartóztatását, amiről ma döntenek a bíróságon.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.