Azt hitte a sztárséf, csak fáradt a sok munka miatt – valójában negyedik stádiumú rákos

sztárséf
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 30. 17:00
A sok munkának tudta be fáradtságát.

Pusztító diagnózist kapott a nagyra becsült séf. Tony Frawley beindította új pizzériáját egy nyüzsgő városi park mellett, majd kiderült, hogy nyelőcsőrákban szenved, és határozott figyelmeztetést kapott, hogy ez végzetes lehet számára.

A 60 éves séf megosztotta megrázó tapasztalatait, remélve, ez másokat is arra ösztönöz, hogy korán felismerjék a rákot.

Evés után hányni kezdtem

 - mesélte a megpróbáltatásokról, amelyek 2023 karácsonya előtt kezdődtek.

Hazafelé tartottam a pizzériából. Amint ettem, félre kellett húzódnom az autóval, mert rosszul lettem. Erős mellkasi fájdalmaim voltak, és nehezen tudtam lélegezni és nyelni. Először azt gondoltam, hogy allergiás vagyok.

A tünetei pedig a karácsony során is megmaradtak. Ugyanez megismétlődött. A felesége, Anna foglalt időpontot az orvosnál, és megtalálták a 8 centiméteres rákot. Azt mondták, hogy negyedik stádiumban van szó, és kemoterápiára, sugárterápiára, műtétre lesz szüksége - írja a Mirror.

Azt is mondták, a betegek 20 százaléka meghal, ezért úgy mentem be a műtétre, hogy tudtam, milyen nehéz lesz. Utólag visszagondolva, lehet, hogy voltak jelek. Fáradt voltam, néha sokkal jobban, mint máskor

- mondta a sztárséf, aki a sok munkának tudta be fáradtságát.

Tony elárulta, hogy jelenleg immunterápián vesz részt, és azt a tájékoztatást kapta az orvosoktól, hogy három éven belül visszanyerheti szinte a teljes egészségét.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.