Kórházba került a Reszkessetek, betörők! gyereksztárja, bírósági tárgyalását is elhalasztották

bírósági tárgyalás
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 24. 14:15
A színész állapota a hírek szerint súlyos. Egyelőre nem tudni, hogy mi történhetett vele.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, nemi erőszakkal vádolták meg a Reszkessetek, betörők! első és második részéből ismert Devin Ratray-t, aki a főszereplő, Kevin gonosz bátyját, Buzzt alakította a karácsonyi klasszikusban. A színész bírósági tárgyalása a hét elején kezdődött volna meg, azonban erre nem került sor, ugyanis az egykori gyereksztárt súlyos állapotban szállították kórházba. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor és mi történhetett a színésszel. Időközben az egyik családtag közölte, hogy Ratray már elhagyhatta a kórházat, azóta orvosa utasítására otthon pihen.

Devin Ratray, Northfoto
Devin Ratray kórházba került  Fotó: Kristin Callahan

Devin Ratray bírósági tárgyalását februárra tűzték ki. Két évvel ezelőtt, 2021 decemberében a színészt azzal vádolták meg, hogy megütötte és fojtogatta volt barátnőjét, és azzal fenyegette meg őt, hogy megöli. Devin Ratray-t még abban a hónapban letartóztatták, majd 25 ezer dolláros (közel 9 millió forintos) óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyben eljárást indítottak, a színész pedig továbbra is kitart ártatlansága mellett – írja a The Sun.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.