A rajongók Opitzról: „Ő már nem az a Barbi, akit megismertünk, sajnos!"

rajongók
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 14. 08:00
Az énekesnő ismét – sokadszor – szakított Serleg Alberttel, de most minden jel arra utal, hogy ez az elválás tényleg végleges. Barbi pár napja elkezdett új élete azonban nem úgy indul, ahogy tervezte: hiába tesz ki magáról friss fotókat, a rajongók sehogy sem elégedettek a látvánnyal. Szerintük Barbit kívülről és belülről is, teljesen megváltoztatta a balhés kapcsolata.

Opitz Barbi neve szinte kizárólag a magánéleti problémák miatt merült fel az elmúlt hónapokban, sőt, ha szigorúak akarunk lenni, idén még egyetlen olyan információ sem jött az egyébként kivételes tehetségű énekesnőről, ami a karrierjével kapcsolatos. Csakis magánélet, abból is a legrosszabb: a híresség életét családi botrányok nehezítették meg. 

Opitz Barbi magánélete elvitte a fókuszt a karrierjéről  (Fotó: Végh István)

Ordítozás, dulakodás, kés 

A probléma Serleg Albert feltűnésével kezdődött, Opitz Barbi szülei már az első pillanatban úgy gondolták, hogy a fiú rossz hatással van a lányukra. Az ősöknek igazuk lehetett, a fiatalok nagyon sokat veszekedtek, az énekesnőt rendszeresen láthattuk sírni, kiborulni. A rossznyelvek szerint Albert sokszor a tettlegességtől sem riadt vissza, erre azonban semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre. Volt azonban olyan eset, amikor a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia, Opitz Barbi 2022 decemberében eltűnt... Mint kiderült, Albert tartotta fogva, vagyis bezárta a lányt egy szobába, ahonnan nem tudott önerőből kiszabadulni. Az énekesnőt végül az egyenruhások találták meg. A leghátborzongatóbb eset mégis az volt, amikor Barbi édesanyja egy késsel a táskájában ment a lányához látogatóba. A fegyver ugyan nem került elő, de az asszony és a fiú dulakodni kezdtek, amiből szintén rendőrségi ügy lett, ami a mai napig nincs lezárva. 

social media award opitz barbi
Opitz Barbi és Serleg Albert kapcsolata meglehetősen viharos volt (Fotó: Nagy Zoltán)

Megcincált karrier 

Opitz Barbi karrierjének – nem meglepő – nem tett jót ez az elmúlt egy év, egyre kevesebb helyre hívták fellépni, új dalt nemigen tud felmutatni, kevesen voltak, akik 2023-ban énekelni hallották. A rajongói nagy része ugyan kitart mellette a mai napig, de közülük is egyre többen gondolják úgy, hogy a fiatal tehetség nagyon rossz útra tévedt. Barbi és Albert legutóbb a múlt héten szakítottak, most úgy néz ki végleg. Az énekesnő ezután nagyon aktív lett a közösségi oldalain, rendre friss fotókat posztol, ami a jelek szerint nem minden esetben nyeri el a követői tetszését. Egyesek szerint ez a Barbi már nem az, akit ők régen megszerettek. Sem külsőleg, sem belsőleg... Egy friss fotója alá például ilyen kommentek érkeztek: 

"Jaj istenem, ez borzalmas, ezt már nem tudom szó nélkül hagyni."

"Barbi, mi lett belőled? Annyira kedves, bájos jó hangú lányka volt... most meg? Énekelni tud, de elpazarolja a tehetségét!"

"Mindenki hibázik, de ebből tanulunk. Az idő majd megmutatja. Kérdés, hogy tanul-e majd belőle!?! Úgy legyen!"

"Ez azért túlzás, soha nem volt az, csak jól énekelt! Elveszítette a varázsát az életvitelével! Nem véletlenül balhézott az apja vele, de úgy látszik, minden hiába! Elindult a lejtőn, és azon már nehéz megállni! Ő már nem az a Barbi, akit megismertünk, sajnos..." 

Barbi a cikkünk megjelenéséig nem reagált ezekre a kritikákra. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.