Buli

Telefonja buktatta le, komoly veszélybe került az Exatlon sztárja

DrCell

Létrehozva: 2023.07.03.

Saját maga osztott meg képeket a mobilja figyelmeztetéséről Besenyei Bogi.

A Balaton Sound minden bizonnyal az év egyik olyan fesztiválja, amit már tűkön ülve vártak a hazai sztárok. Idén is rengetegen látogattak el a Balaton partjára, hogy fejest ugorhassanak a koncertek tengerébe. Így tett Besenyei Bogi is, aki, mint kiderült, a féktelen bulizás mintaszobrává vált.

Bogi imád a vízpart közelében lenni, most a Balaton Sound az egyik kedvenc helyszíne  Fotó: Bors

Úgy tűnik, hogy az Exatlon egykori sztárja nem ismer határokat, ha a partizásról van szó. Az influenszer a nyitás óta minden nap fesztiválozott, ami igazán csábítóan hangozhat annak, aki szereti a dübörgő zenét a mellkasában érezni, miközben hatalmas tömegben tombol. Valaki más esetében írhattuk volna, hogy táncol, de arra, amit ő tett, nincs jobb kifejezés. A telefonja legalábbis erről árulkodik.

Komoly veszélybe sodorta magát

Kétség sem fér hozzá, hogy az Exatlon egykori versenyzője hihetetlenül jó formában van, de azért aggasztó, hogy még a telefonja is riadót fújt. Bogi az Instagram-oldalán, egy 24 órán át látható sztorijában mutatta meg, hogy mit művelt egyetlen nap alatt.

Fotó: Instagram

A telefonja képernyőjéről készített egy fotót, melyen azt látni, hogy közel 18 kilométert tett meg aznap, ami egy aktív “rohangálós” napnak, egy túrának vagy egy hosszabb futásnak felel meg. Első látásra azt hihetnénk, hogy Bogi a megtett távval büszkélkedik, ám ez nagyon messze van az igazságtól. A második fotó, amelyet közzétett, ugyanis már azt mutatja, hogy a készülék applikációja komoly dologra hívja fel a figyelmét. Egészen pontosan arra, hogy olyan tevékenységet folytatott, ami már veszélyezteti az egészségét. 

Fotó: Instagram

Több mint hét órán át táncolt, ami valljuk be, elképesztő teljesítmény, de nem szabad elfelejteni, hogy mindezt egy forró nyári napon tette, ami hosszú távon nagyon megterhelő a szervezet számára. Sok fesztiválozó sajnos elfelejti ezt, és a jóhangulatú bulik mellett sajnos előfordul, hogy az orvosi sátorban kötnek ki.

https://cdn.borsonline.hu/2023/07/IG4kncOWoO5pZnJjhFK9eGyZmxhrSFQ1ZaMUephQgbs/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1MzEyNjM3ODJjNjRlYjI4ZDRhYTZlZjQyMTAyYjNj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Még a föld is megremegett a Balaton Sound miatt

Kisebb földrengés volt Zamárdiban.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715103310
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715103310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715103310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715103310
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch