Anyaság

"A gyermekeim érdekeit kell néznem" - Egyedülálló édesanyaként is helyt áll Nagy Melanie

Létrehozva: 2023.02.14.

G.w.M egykori párjának sikerült a hirtelen jött hírnevet a saját előnyére fordítania, ám számára nem a karrier az elsődleges. Gyermekei érdekei a legfontosabbak számára, így csak is olyan munkát vállal, amit össze tud egyeztetni a magánéletével.

Nagy Melanie neve az utóbbi hónapokban sűrűn felbukkant a médiában. Hol a viharos szakításáról lehetett olvasni, hol pedig azzal voltak elfoglalva az emberek, hogyan kezd új életet két gyermekkel az oldalán, miután G.w.M váratlanul faképnél hagyta őket Kulcsár Edináért. Az édesanya most a Borsnak elmondta: köszöni szépen, jól van, sőt mi több, sikerült előnyt kovácsolnia abból a felhajtásból, ami az elmúlt időszakban körülvette őt.

Melanie szeretne a médiában elhelyezkedni (Fotó: Nagy Zoltán)

 - kezdte a Borsnak Melanie, aki hozzátette, nem zárkózik el a televíziós szereplésektől sem, azonban megválogatja, milyen felkérésre mond igent. 

- Több megkeresést kaptam már, azonban volt, amit visszautasítottam, mert nem tudtam vele azonosulni, vagy éppen azt éreztem, hogy a személyiségem nem tudom megmutatni. Igyekszem szelektálni, hiszen az előbb említett okok mellett a gyermekeim érdekeit is néznem kell, így olyan munkákat vállalok csak, amivel meg tudom teremteni az egyensúlyt a gyermeknevelés és karrier között - tette hozzá az édesanya. 

Saját szépségszalont szeretne nyitni (Fotó: Nagy Zoltán)

Új színt hoz az életébe a sport

Melanie számára az elmúlt időszak nem volt túl zökkenőmentes, hiszen egyedülálló édesanyaként kellett megteremtenie újra a harmóniát a saját és gyermekei életében is. Most azonban elérkezettnek látta az időt, hogy valami új dolgot is kipróbáljon.

- Az idei évben szerettem volna a rendszeres mozgást is beépíteni az életembe. Érzem magamon, a szervezetemen, hogy szükségem van erre az énidőre, illetve egyfajta keretet is ad az életemnek. Az elmúlt időszakban sajnos ez mind elmaradt... Tavaly januárban 10 kilót fogytam egy hónap alatt, nem nagyon volt időm és energiám sem azzal foglalkozni, hogy nekem most sportolnom kell... Most viszont elérkezettnek érzem az időt, hogy ennek is teret adjak. Sosem voltam sajnos egy sportos alkat, annak ellenére, hogy a szüleim próbáltak arra sarkalni, hogy minél több sportágban próbáljam ki magam, de valahogy mindig a művészetekhez lyukadtunk ki. A jógában viszont most megtaláltam azt a mozgásformát, amivel tudok azonosulni, jól érzem magam benne és szeretem is csinálni - árulta el Melanie, aki komoly tervekkel vágott neki az új évnek. Láthatjuk majd képernyőn is, illetve saját szépségszalont is szeretne nyitni.

- Eltelt annyi idő, hogy le tudjam szűrni, tetszik, amit csinálok. Egyedülálló anyaként fontos, hogy csak olyan munkákat vállalok, amit össze tudok egyeztetni a gyermekneveléssel. Ilyen volt a rádiózás, de a televíziózás is. Most egy időre lekerültem a képernyőről, de dolgozunk egy új műsoron, illetve sminkoktatóként is tevékenykedem. Utóbbival nagy terveim vannak, szeretnék majd egy saját szalont is nyitni, ami kifejezetten az édesanyákra fókuszál majd - tette hozzá.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek