Egy hét alatt ötvenről 50 ezerre nőtt az Instagramon G.w.M korábbi párja, Nagy Melanie követőinek a száma. A rádiós műsorvezetőt Lakatos Levente a YouTube-műsorában kérdezte arról: ő döntött úgy, hogy a rapper mellett nem éli a nyilvánosság előtt az életét, vagy ez egy közös döntés volt Márkkal.
Utólag azt gondolom, hogy ez inkább az ő döntése volt. Tehát akkor, amikor benne voltunk a kapcsolatban, azt mérlegeltük, az az egészséges, ha a magánéletünket privátan kezeljük - mondta Nagy Melanie, aki ezt annyira privát módon tette, hogy Lakatos Levente elmondta, ő azt sem tudta, hogy a rappernek van felesége.
Ezt nagyon sokáig sérelmeztem. A gyerekeink születése előtt én soha, sehol nem voltam felvállalva, pedig akkor már évek óta megkérte a kezem. Ez engem bántott nagyon sokáig, de mindig azzal magyarázta, hogy ő egy ismert ember, aki abból él, hogy rajonganak érte a fiatal nők és lányok. Nem fér bele az, hogy felvállalja, hogy van egy párkapcsolata
- mesélte Melanie. Hozzátette, az első gyermekük születése után már a nyilvánosság előtt is vállalták, hogy együtt vannak.
Utólag úgy értékelem, hogy én nagyon el voltam ebben a kapcsolatban nyomva - bár lehet túl erős ez a kifejezés. De a visszájára fordult. Már azt kezdtem érezni, hogy nem büszke rám vagy a családunkra - mondta.
Hozzátette, Márk most a totális ellenkezőjét képviseli annak, mint amit együtt képviseltek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.