




G.w.M-et, azaz művésznevén Varga Márkot 1997. január 8-án, Budapesten hozta világra az akkor 18 éves édesanyja, Varga Valéria. A rapper 1 éves volt, amikor az akkoriban drogproblémákkal küzdő vér szerinti édesapja elhagyta őket. Az apakép mégsem hiányzott az életéből, ugyanis G.w.M anyja, Varga Vali az élettársával, Tiborral együtt nevelte fel őt. A férfi az építőiparban vállalkozóként tevékenykedett. Eleinte nagyon jó anyagi körülmények között éltek, egy kétszintes családi házban Zuglóban. Gyermekként mindene megvolt, egészen addig, ameddig Márk nevelőapját állítólag jogtalanul bebörtönözték. Miután Tibor letöltötte a büntetését a rapper édesanyjával különváltak.
Ezt követően G.w.M édesanyja külföldre költözött és bár fiát is szerette volna magával vinni, Márk inkább úgy döntött, hogy Magyarországon marad. A rapper tizenévesen egyre gyakrabban kimaradt és másnál töltötte az éjszakát. 14 évesen elhatározta, hog

y önállósodik.
Ekkor kezdett befutni rapperként, saját YouTube-csatornájára feltöltötte első dalát, amelyre Curtis felfigyelt és felkarolta őt. Eközben a saját bevallása szerint az utcán keresett pénzt. Hogy ez pontosan mit takar, azt egyelőre nem fejtette ki. Amikor már saját keresettel rendelkezett, kibérelte nagymamája lakását.
18 éves volt, amikor megismerte a nála 6 évvel idősebb Nagy Melanie-t. G.w.M exe, Melanie akkor már végzett a Nemzetvédelmi Egyetem hadtudományi karán, nukleáris fegyverkezés szakirányon, később pedig a brüsszeli parlamentben is dolgozott. Több nyelven beszél. A megismerkedésük idején ösztöndíjat nyert a Fehér Házba, ahol Obama csapatának tagjaként tevékenykedhetett volna, de végül Márk miatt mégsem foglalta el a pozíciót.
2018-ban megszületett első közös gyermekük, akit Melanie-nak neveztek el.
2021-ben Melanie életet adott a második közös gyermeküknek, aki a Márk nevet kapta.
2021 nyarára olyannyira megromlott a kapcsolatunk, hogy úgy döntöttek, külön utakon folytatják.
2022-ben menthetetlenül beleszeretett G.w.M Kulcsár Edinába, ami óriási port kavart a médiában, mivel az egykori szépségkirálynő még együtt élt akkori férjével, Szabó András Csutival, valamint két gyermekével Medox-szal és Ninával.
2022 decemberében a rapper eljegyezte kedvesét.
2023. február 25-én Kulcsár Edina és G.w.M egybekeltek, Edina ekkor már a szíve alatt hordta első közös gyermeküket.
2023. május 11-én világra jött Edina és G.w.M kislánya, Amara.
2024 márciusában újabb nagy bejelentést tettek, Edina ismét kisbabát várt.
2024. augusztus 9-én arról adtak hírt, hogy megszületett második közös gyermekük, aki a Varga Dion nevet kapta.
2025 decemberében G.w.M kamerák előtt szólta el magát, amikor azt mondta, lehet, hogy felesége Kulcsár Edina ismét gyermeket vár.
A zenei karrierje kezdete előtt a barátai Gino-nak szólították, ebből alakult ki művészneve, a G.w.M, azaz Gino West Marky. A West, amely az Amerika nyugati partján élő rapperekre utal, az M betű pedig a keresztnevéhez fűződő becenév, a Marky kezdőbetűje.
Rajongói olykor King Kong-ként is emlegetik, mert az egyik koncertje alkalmával felmászott egy állványra olyan pózban, mint amilyet az ikonikus filmbéli karakter is felvett.
Márk 10 éves volt, amikor elkezdett rappelni.
15 esztendős korára már volt, hogy 5000-en látogattak el koncertjeire.
2013-ban robbant be a köztudatba első dalával, amely a Mai Lányok címet viseli.
Ekkoriban figyelt fel rá Széki Attila - vagy ahogyan a legtöbben ismerik Curtis.
Még abban az évben megjelent első közös rapszámuk az Így adom, amelyet az Utca cucc című szerzemény követett.
Innentől kezdve a sikere és a hírneve meredeken ívelt felfelé és nem volt megállás. Videóin több millió megtekintés található, valamint gyakran teltházas koncerteket ad.
Ahogyan Curtis, úgy hamarosan G.w.M is létrehozta saját zenei kiadóját, melynek keretein belül azokat a magyar előadókat segíti, akik szeretnének befutni és ismertté válni a hazai zeneiparban.
2014-ben saját felfedezettjével Scarfó-val koncertezett.
2022-ben G.w.M és felesége Kulcsár Edina a TV2 Párharc című realityműsorának szereplői voltak.
2025-ben feleségével, Kulcsár Edinával elvállalták a Nyerő Páros műsorban való szereplést.
2025 őszén G.w.M a Sztárbox című műsorban szerepelt, ahol Bódi Bencével lépett ringbe.
2013 - Mai Lányok
2013 - Illúzió
2013 - Gyönyörű szó
2013 - G.w.M & Curtis - Így adom
2013 - G.w.M & Curtis - Utca cucc
2013 - Egy éjszaka
2013 - Mérleg
2013 - G.w.M & Curtis - Érted
2013 - Curtis & G.w.M - Mindig kell cél
2013 - Én kérek elnézést
2014 - G.w.M & Curtis - Piszkos
2014 - SZTORI
2014 - G.w.M ft Curtis - SZTÍLÓ
2014 - G.w.M FT MR.MISSH & GL - Nincsen baj
2014 - Elcsábítottál
2014 - VÁROK RÁD
2014 - RAPANGYAL
2014 - Köszönöm
2014 - Curtis És G.w.M - EGYEM A SZIVETEKET
2014 - G.w.M És Scarfo - MAI LÁNYOK II
2014 - Curtis És G.w.M - Mondtam hogy ...
2014 - G.w.M Feat Scarfo - LEGNAGYOBBAK VELEM
2015 - G.w.M - RÖHÖGÖK
2015 - G.w.M ft Burai Krisztián - RÓLAD ÁLMODOM
2015 - CSAK A 9
2015 - CSAK MEGYEK
2015 - G.w.M x CURTIS - SÖTÉT UTCA
2015 - Mr.Missh x G.w.M - VAN NÁLUNK MINDEN
2015 - Felejts el
2015 - G.w.M x Curtis - BANDITA
2015 - G.w.M Feat Ginoka, Scarfo - Veled
2015 - Nem becsültél meg
2015 - MAGASBAN A MÉRCE LEMEZ
2015 - G.w.M x Ginoka - Nélküled
2015 - G.w.M - VÉGET ÉR
2016 - TUDOD KI VAGYOK
2016 - G.w.M x Scarfo - ELMÚLÁS
2016 - BEINDULOK
2016 - 9 élet
2016 - G.w.M Feat Mario - ELÉG VOLT MÁR
2016 - G.w.M feat GL - ROSSZLÁNY
2016 - G.w.M x MISSH x Scarfo - FOGADJ EL
2016 - NEHÉZ SZÍV
2016 - Burai x G.w.M x Missh - Engedj…
2017 - G.w.M x Burai Krisztián - GETTÓPATKÁNY
2017 - 9 HANGJA/KÖZTEMETŐ
2017 - ENGEDJ EL
2017 - G.w.M x Ginoka feat Scarfo, Yvette - Romboljuk a rendet
2017 - TESÓIMMAL CSAPATOM
2017 - G.w.M x Mario x Essemm - VIP
2017 - G.w.M - ISMERNEK
2017 - GYÖNYÖRŰ HERCEGNŐ
2017 - G.w.M x Burai x Missh - Hagyjál
2018 - SORSOM
2018 - Egy éjszaka
2018 - STRIGO
2018 - Utolsó virág
2018 - Egy forintot nem ért ő sem
2018 - Ha az utolsó lennél se kellenél
2018 - NEM SZERETTÉL
2018 - PILLANAT
2018 - HŰSÉG
2018 - RONGYBABA
2018 - ÁJJÁJ
2018 - Ez a vonat elment már
2019 - Tiszta Szégyen Volt Ez A Lány Is
2019 - CSILLAG
2019 - G.w.M x Curtis - MINDEN ARANY
2019 - Se Veled, Se Nélküled ft. Dér Heni
2019 - RAMPAPA
2019 - G.w.M & Ginoka - Nagyon gyenge voltál!
2019 - G.w.M & Ginoka x MISSH x Opitz Barbi - Megutáltam
2019 - Megbocsátás
2020 - G.w.M & Ginoka - MEGBOCSÁTOK DE NEM FELEDEK
2020 - G.w.M & Ginoka x Burai - NEM BÁNOM
2020 - Ginoka x G.w.M - MIÉRT NEM ÉRTETTÉL A SZÓBÓL
2020 - SENKI NEM ISMER
2020 - Minden Amerika
2020 - G.w.M x Vivienne - Menj el
2020 - Ne parázz (ft. T.Danny)
2020 - Ugyanaz vagyok
2020 - Ma sem bírok aludni (ft. Ginoka, Young G)
2020 - Mai lányok 3 (ft. Rubay, KKevin, Young G)
2020 - Még mindig élek (ft. Fiatal Veterán)
2020 - Gádzsizni fogok
2020 - G.w.M & Ginoka x T.Danny x Vivienne - Meggyilkoltál
2020 - Szerelem a fájdalommal jár
2021 - G.w.M x Rubay - Bűnös
2021 - G.w.M & Ginoka - Elengedés
2021 - G.w.M x KKevin - NAGY KIRÁLY
2021 - Ginoka x G.w.M - BMW
2021 - G.w.M x Opitz Barbi x T.Danny x Rico - Tévedsz
2021 - G.w.M & Ginoka x KKevin x T.Danny - TikTok
2021 - Mi titkunk
2021 - G.w.M x L.L. Junior - Ez a lány
2021 - Hello
2022 - Megcsináltad
2022 - Te vagy minden gondolatom
2022 - Rafinált szerelem
2022 - Ezt dobta a gép
2022 - Kulcsár Edina x G.w.M - Boldogság
2023 - G.w.M x Burai x Missh - Kötelék
2023 - Single állapot
2023 - 5 perc
2023 - Neked ez könnyű
2023 - Túl sokat vártalak
2023 - Csavargó lélek
2025 - Rongybaba
2025 - Ájjáj
2025 - Ez a vonat elment már
2025 - Tiszta szégyen volt ez a lány is
2025 - Minden arany
2025 - Se veled, se nélküled
2025 - Rampapa
2025 - Megbocsátok de nem feledek
2025 - Senki nem ismer
2025 - Minden Amerika
2025 - Odalett
2015 - VideoTube Award - Az év legjobb rappere






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.