Amíg G.w.M új kedvesével, Kulcsár Edinával élete egyik legboldogabb időszakát éli, addig bizony Nagy Melanie-nak kijutott a rosszból is. Az hagyján, hogy a nyilvánosság előtt mérgesedett el a vita közte és a rapper között, de Melanie nyakába zúdult egy óriási adósság is, amit két kisgyermek felnevelése mellett kell fizetnie. Nem könnyű ezek után felállni, azonban Melanie-nak úgy tűnik, sikerült, ráadásul most élete egy új szakaszához érkezett.
- Ma megtettem az első lépést számomra valami új felé! Nem szeretem a kifogásokat, nem is szoktam őket keresni, azonban van, hogy a körülmények mégis közbe szólnak. Az elmúlt években a testmozgás az életemben nagyon háttérbe szorult. Az is igaz, hogy sosem voltam sajnos egy sportos típus, és nem is volt sosem szerves része a mindennapjaimnak. Változtatni sosem késő. A gyerekeimnek szeretném, ha velem ellentétben, keretet adna az életüknek a mozgás szeretete, ehhez pedig kell a jó minta - írta az Instagram-oldalán Melanie.
Amióta a rapper és Melanie házassága zátonyra futott, az édesanya próbálja óvni a magánéletét, azonban miután aláírták a hivatalos papírokat, kipakolt a mocskos anyagiakról. Mint kiderült, annak idején G.w.M-mel együtt vettek fel hitelt a nő nevére, a 40 milliós tartozást pedig most neki kell kipengetnie. De, mint kiderült: vannak más adósságok is, családtagoktól kölcsönkért kisebb-nagyobb összegek, amiket szintén a gyermekeit egyedül nevelő édesanyának kell kifizetnie. Ezzel szemben a rapper büszkén állítja, neki nincsenek anyagi gondjai, 26 évesen olyan életet él, amelyről még a neves bankárok is csak álmodnak. A kérdés csak az, hogy ezek után mi az igazság?!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.