Karrier

Varga Viktor Kulcsár Edina daláról: Az emberek előszeretettel fogyasztják a sz*rt

Létrehozva: 2022.01.27.

Módosítva: 2022.01.27.

Milliós lejátszás, kemény beszólások, letiltott kommentek: így lehet összefoglalni a volt szépségkirálynő szakítós klipjét. De mit szól mindehhez a sztárvilág, akik képviselői közül jó néhányat beelőzött most szakítós dalával Edina?

Mozgalmas volt Kulcsár Edina utóbbi két hete. Miután sokáig arról beszéltek párjával, hogy igyekeznek megmenteni szerelmüket, január közepén közepén egyszer csak bejelentették: vége a kapcsolatuknak. Mindez egy pénteki napon történt, hétfőn pedig már Edina arról posztolt: van az életében egy másik férfi, a rapper G.w.M. Újabb egy héttel később, most hétfőn már bárki meghallgathatta-megnézhette, miként énekli ki magából Edina a válást. Ráadásul Csuti elmondása szerint ő maga is rengetegszer hallotta, sőt, feleségével együtt énekelgette az Egyetlen szó című szerzeményt, de nem gondolta, hogy róla szól.

Így értünk el a dalhoz, ami ha nem is példátlan, de mindenesetre megdöbbentő és elismerésre méltó siker: másfél nap alatt több mint egymillió megtekintést hozott össze a YouTube-on. (Összehasonlításképp: Majka legutóbbi, saját csatornáján megjelent klipje, az Agárdi Szilvivel közös Hajnali Fény például 1,6 millión áll 7 hónap után, Tóth Andi legutóbbi saját csatornás dala, a Nincs ő, nem fáj két hónap alatt szedett össze 1,5 millió megtekintést.)

Ugyanakkor élnénk a gyanúperrel: a siker nem egyedül, illetve nem feltétlenül magának a dalnak, sokkal inkább a Kulcsár Edina körüli érdeklődésnek köszönhető.

A Bors több, a pop és a rockszakmában sikeres előadót, énekest hívott fel, hogy értéklejék Edina sikerét, de szinte valamennyien diplomatikus hallgatásba burkolóztak. Király Viktor például annyit mondott újságírónkak, hogy köszöni a lehetőséget, de ehhez a témához egyszerűen nem szeretne hozzászólni.

Varga Viktor azonban beszédesebb volt, elmondta nekünk, szerinte mi állhat a milliós nézettség hátterében:

Hogy mit gondolok arról, hogy az emberek előszeretettel fogyasztják a sz...t Ez nem egy új keletű dolog. Szerintem már legalább tíz éve észre lehet venni, hogy az a kelendő, ami gagyi. Nem szólok bele. Nyilván az énekelhet, aki csak akar, de attól még, hogy valaki kitalálja, hogy énekelni fog, attól még nem lesz énekes. Bartók és Kodály most rendesen forog a sírjában. Valahol náluk állhatott meg a nép zenei tanítása  – mondta Kulcsár Edina videóklipjéről a Csillag születik és a Sztárban sztár című műsorok résztvevője.

Zsóri Martin közösségi média menedzsert arról kérdeztük, mire következtethetünk a videóklip látogatottságát illetően.

Ennyi idő alatt, ez „extrán nagy” megtekintés. A fiatalok körében leginkább Tik-Tokon szoktunk ilyeneket észrevenni, a YouTube-on felettébb ritkán, sőt… – kezdte lapunknak a szakértő. – Fontos megjegyezni, hogy a kedvelési és a hozzászólási lehetőség le van tiltva, így nem lehet ebből megjósolni, hogy ez egy felfelé vagy egy lefelé ívelő marketing-kampány lenne. Az biztos, hogy ezek a megtekintési számok Magyarországon egyedülállóak, és ha még az elkövetkezendő időben tartani fog ez a nézettségnövekedés, akkor komoly vagyonokra számíthatnak majd Edináék – nyilatkozta lapunknak.

Lehet, hogy a videóklip alatt nincs lehetőségünk kommentelni, de a többi közösségi oldalon erőteljesen fejtik ki kritikáikat a hallgatók. Ahogyan azt észre lehet venni, a negatív kommentek erősítik inkább a tábort, míg a pozitív megszólalások általában kimerülnek a „Tetszik”, meg a „Jó lett” mondatokkal. A negatív kommentek sokszínűségéről a Bors összegyűjtött egy kisebb montázst.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633516
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633516
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633516
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók